Századok – 1937
Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: A római világ nagy válságának szemléletéhez 432–451
a római világ nagy válságának szemléletéhez. 437 a TI. sz. első felének görög írói mily messze állanak Rómától : a prusai Dio, Plutarchos, Lukianos, Aelius Aristeides stb. tiszteletlenül vagy közömbösen, mély megalázkodással vagy pökhendi lenézéssel, de mindig idegennek érzik magukat hódítóikkal szemben, míg a következő században Cassius Dio és Herodianus már inkább görögül beszélő rómaiak, annyira átjárta őket a birodalom szelleme. Nem kétséges, hogy ebben a dunai tartományoknak előkelő szerepük volt. Ha példáid az Euphrates mentén, Dura-ban egy katonai kalendáriumban a Rosalia signorum ünnepét találjuk meg, úgy ez kétségkívül nem a római halotti ünnep — ilyen a hadijelek kultuszával kapcsolatban el sem képzelhető —, hanem a Balkán máig élő tavaszi örömünnepe. És bizonyos az is, hogy Augustus elvével szemben a dunai császárok nem is akarták görögnek meghagyni az Orienst. Nehezen tudjuk ugyan megfogni, hogy a latin hivatalos nyelvet mikor vezették itt be,1 de például az új állami pénzverdék latin nyelvű feliratai a III. sz. közepétől kezdve teljesen kiszorítják a városok görög nyelvű autonóm vereteit.2 Mindenesetre régi előzményei voltak annak a lehetőségnek, hogy Konstantinus a birodalom görög felében kereshetett ,,Űj Rómá"-t magának a halványuló régi helyett. — Nagyon tanulságos szempontunkból, mert személyek fölötti, a megfelelő fordított áramlat is, amelynek keretében olyan régi hatások érnek meg, amelyek a Scipiok és Caesar között ojtódtak be a római tudatba. A hellenizmus gondolatvilágának átütésére gondolok, amely talán az abszolút monarchia megfogalmazásában és külső megjelenésében érzékelhető a legtisztábban,3 meg a vallások összeolvadásának nagyszabású folyamatában, mely Cumont, Reitzenstein és mások életműve nyomán oly világosan áll előttünk. A hosszmetszetben való szemlélet a történeti fejlődés grafikonját különös tisztasággal tárja elénk a művészeti jelenségek tükrében. Szerzőnk tévesen állítja (50. s. köv. 1.), hogy a II. sz. közepe felé itt nem jelentkezik ugyanaz a dekadencia, mint az irodalomban. Ami ekkor még nívós, az csak a fejlett technika, mely azonban önálló koncepció nélkül alkotni nem tud, -—- erre még visszatérünk. És az Antoninusok alatt már kiütközik a későrómai művészet formaadása, amit oly szépen ábrázolt G. Rodenwaldt4, akinek és tanítványainak kutatásaiból5 a harmadik 1 Az utolsó összefoglalás, H. Zilliacus : Zum Kampf der Weltsprachen im oströmischen Reich (1935), a gyökerekig nem nyúl. Л*, ö. F. Dölger, Byz. Zeitschr. 36. 1936, 109. s köv. 1. 2 Nem helyes tehát, ha W. Kubitschek, Monatsblatt, d. Numismatischen Ges. in Wien 6. 1903, 31. s köv. 1. „Rückgang des Lateinischen im Osten d. röm. Reiches"-röl beszél. 3 У. ö. Hermes, 65. 1930, 369. s köv. 1. Röm. Mitt. 50. 1935, 1. s köv. 1. 4 G. Rodenwaldt : Über den Stilwandel in der antoninischen Kunst. (Abh. der Preussischen Akademie 1935, phil.-hist. Kl. Nr. 3.) V. ö. még Jahrb. d. D. Arch. Inst. 51. 1936, 82. s köv. I. 6 M. Wegner, Jahrb. d. D. Arch. Inst. 46. 1931, 61. s köv. 1. ; H. v. Schoenebeck. Röm. Mitt. 51. 1936, 238. s köv. 1.
