Századok – 1937

Történelmi irodalom - Valjavec; Fritz: Karl Gottlieb von Windisch. Ism.: Pukánszky Béla 354

361) történeti irodalom. Val j avec, Fritz : Karl Gottlieb von Windisch (1725—1793). Das Lebensbild eines südostdeutschen Bürgers der Aufklärungszeit. (Veröffentlichungen des Instituts zur Erforschung des deutschen Volkstums im Süden und Südosten in München und des Instituts für ostbaierische Heimatforschung in Passau. Nr. 11.) München, 1936. M. Schick. 8°. 131 1. Windisch Károly Gottlieb, a fáradhatatlan pozsonyi polgármester és író, közel három évtized óta foglalkoztatja germanisztikai kutatásunkat. Már Bleyer Jakab felhívta a figyelmet irodalomszervező munkásságának jelentőségére (Gottsched hazánkban. Budapest, 1909. 24. 1.), a XVIII. századi német irodalmunkra vonatkozó részlettanulmányok szükségképen Windisch törekvéseinek ismertetéséből indulnak ki s e sorok írója is megkísérelte alakját a magyarországi német irodalom fejlődésmenetébe beállítani. V. most önálló tanulmányt szentel a sokoldalú férfiú gazdag életének és irodalmi működésének. Feladata nem volt könnyű : Windisch kézirati hagyatéka és levelezése nagyrészt elveszett, a reá vonatkozó, szétszóródott anyag pedig csak nehezen volt hozzáférhető. Szerző lelkiismeretes, gondos kutatómunkája, kritikai érzéke, mellyel legaprólékosabb adatának hitelességét is ellenőrzi, elismerést érdemel. Különösen érdekelni fogja történészeinket a tanulmányban Windisch történetírói munkásságának beható ismertetése (52—83. 1.), mely érdekes világot vet a felvilágosodás eszméitől telített protestáns történetszemlélet kialakulására, valamint arra, hogy ez a történetszemlélet lényegében mégis nagy katolikus történetíróink forrásközlési és forráskritikai munkásságára támaszkodik. V. tanulmánya öt fejezetre oszlik : I. Der Mensch. II. Der Publizist. III. Der Gelehrte. IV. Der Aufklärer. V. Windisch im Urteil der Zeitgenossen und der Nachwelt. Unter Berücksichtigung der Quellenfrage. Ezt a felosztást nem tartjuk szerencsésnek, egyrészt mert indokolatlanul szétbontja Windisch szellemi fejlődésének egységét (vájjon a publicista és tüdós nem volt egyúttal „aufklärista" is ?), másrészt, mert a szerzőt vagy felesleges ismétlésekre kényszeríti, vagy pedig arra, hogy az olvasót jegyzetekben figyelmeztesse már tárgyalt vagy tárgyalandó részletekre. (A jegyzetek számozásába több sajtóhiba csúszott s ez még jobban megzavarja az olvasót !) Nem értjük, hogy a szerző olykor az egyes fejezeteken belül is miért hagyja figyelmen kívül az. időrendet ? Miért tárgyalja például a II. fejezetben először Windisch szerkesztői munkásságát, a ,,Pressburger Zeitung" alapítását, azután legnagyobbrészt ifjúkori publicisztikai működését német és osztrák folyóiratokban, majd újból folyóiratainak („Der Freund der Tugend", „Der vernünftige Zeitvertreiber", „Pressburgisches Wochenblatt zur Ausbreitung der Wissenschaften und Künste", „Ungarisches Magazin", „Neues Ungrisches Magazin") kiadását, holott nyilvánvaló, hogy a munkatársban érlelődtek meg a szerkesztői tervek és ambíciók. Nem értünk teljesen egyet szerzőnek azzal a megállapításával sem, hogy Bél Mátyás — akinek tágabb szellemi köréhez Windisch is