Századok – 1937
Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Félegyházi Tamás és a debreceni iskola válsága 1570–71-ben 273–303
274 révész imre. Félegyházi Taraásnak, a bibliafordító debreceni rektornak, majd lelkipásztornak Gyulai följegyzette részletesebb életrajzi adatait s ezek között azt, hogy 1570-ben elhagyta debreceni rektori állását s ugyanilyen hivatalra Kolozsvárra ment, ahová a debreceni iskolai ifjúság is követte ; egy év múlva azonban diákjaival együtt visszatért debreceni rektor -ságába, ahonnan rövid idő múlva ugyanottani lelkipásztorságra lépett elő. Fraknóinak jórészt ma is nélkülözhetetlen könyvét a kutatók azóta rengeteget forgatták, ez az adat azonban — talán azért is, mert a szerző csak pótlékképen, már a nyomtatás alatt illeszté be művébe — csodálatosképen senkinek sem szúrt szemet. Eddigi tudomásom szerint Kanyaró Ferenc volt az egyetlen kivétel : ő is (ha nem csalódom) csak 1906-ban1 hívta fel a figyelmet ennek az adatnak rendkívüli jelentőségére az unitárius eszmék akkori terjedése szempontjából : hiszen ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy az antitrinitárizmus ellen azon években legádázabbul küzdő Méliusz ellen maga a közvetlen felügyelete alatt álló debreceni iskola is fellázadt, fiatal és tudós rektorával az élén ; az összeütközésből szakítás lett, Félegyházi elfogadta a kolozsvári iskola vezetésére való meghívást — ami akkor természetesen egyúttal az antitrinitárius hitvallás elfogadását is jelentette —, s az, úgy látszik, nagyon népszerű embert diákjai is követték Kolozsvárra. A debreceni tanácsnak csak egy év múlva sikerült Félegyházit és diákjait visszanyernie — természetesen újból változtatott hitvallással. Kanyaró Ferenc azonban, az egyébként sok értékes könyvészeti és irodalomtörténeti kutatást végzett nagyszorgalmú unitárius szerző vallásfelekezetileg az ő korához mérten szinte példátlanul erős elfogultságban szenvedett : nemcsak a hangja vált, különösen a reformátusokkal szemben, évről-évre szenvedélyesebbé, hanem állításait és következtetéseit is egyre nagyobb mértékben sugalmazta és torzította egyoldalú vallásos lelkesedése a saját felekezete iránt s más felekezetekkel, de legfőképen a reformátussal szemben érzett határtalan vallásgyűlölete.2 Ez volt a főoka annak, hogy Hoflialteri (1586). R. M. К. II. 194. — Egyetlen csonka példánya (az utolsó levele hiányzik) az Erdélyi Múzeumban, fénykópmásolata a debreceni Tisza István Tudományegyetem egyháztörténeti szemináriumában. 1 Keresztény Magvető XLI. (1906) 201. 1. és Magyar Könyvszemle 1906. 309. 1. 2 így pl. képes volt Pokoly Józseffel vitázva komolyan állítani — ugyanabban a „Dávid Ferenc" c. tanulmányában, ahol a
