Századok – 1937
Értekezések - BARÁTH TIBOR: A dunai táj a francianyelvű történetírás tükrében (1871–1935) - 203-230
206 baráth tibor. Magyarországnak nemcsak belső gerince, de önálló külpolitikája sem volt. Felette a pápa rendelkezett, aki Dél és Kelet felé tekintő egyházi misszióba fogta.1 Önálló magyar külpolitika Calmette kézikönyve szerint is csak az Anjou-korban jelentkezik, Nagy Lajos adriai politikájával.2 Mátyás király külpolitikája nem volt magyar érdekű külpolitika. Prokes ezzel kapcsolatban műve egyetlen oldalán ilyen elítélő kifejezéseket használ : insatiable ambition . . . ambition mal dissimulée . . . férocité. . . avidité ... le trop sanguin Mathias.3 Mátyás király Jorga szerint is olyan nyugateurópai ügyekbe avatkozott be, amelyekben teljesen illetéktelen volt. Bécsben halt meg, ily távol kötelességétől.4 Lhcritier szemére veti Mátyásnak, hogy túlságosan nagy ambíciókkal rendelkezett ahhoz képest, hogy Magyarország királya volt.5 Elítélik az 1515-i Jagelló—Habsburg-szerződést is, amelynek megkötése éppoly szomorú nap Keleteurópa történetében, mint Mohács maga.6 A középkorra vonatkozó történetszemléletből tehát folyton kicseng az, hogy Magyarország jelentéktelen ország, léte ideológiailag nincs igazolva s maga sem tudja, mi európai pozíciója. Körülbelül ugyanez a „tanulság" vonható le a magyar új- és legújabb kor történetéből. 1526-tól kezdve a magyarok ketté válnak s az ország nyugati, nagyobbik részén lakók „Középeurópát", a keleti részen lakók pedig „Keleteurópát" akarják megvalósítani. Ezek a terminusok egy-egy politikai koncepcióhoz való ragaszkodást jelentenek. „Középeurópa" a dunatáji német hegemóniával, „Keleteurópa" pedig a kis-menaçante dans ses rapports avec les Grecs, vit d'une existence précaire". Calmette i. m., 231. 1. 1 Jorga : La place des Roumains, I. 126. I. — Részletesebben ugyanő, i. m. II. 5. L, ahol így ír : ,,La Hongrie, comme Etat vivant pour lui-même, poursuivant ses propres buts, n'a jamais existé, à partir du moment où elle est entrée au service de la Rome pontificale, qui jusqu'à cette époque (XIV. század) s'est arrogé le droit de disposer, en cas de discussion, de cette couronne qu'elle avait donnée, dans certaines conditions et pour une mission bien déterminée, à Saint-Étienne, qu'elle consentit pour sa fidélité dans l'accomplissement de cette mission, à béatifier. On ne peut pas donc parler, à n'importe quelle époque, d'une 'nation' hongroise combattant dans un but de conquête égoïste contre d'autres 'nations'. Le faire, c'est ignorer l'esprit du Moyen Age". 2 Calmette : L'élaboration du monde moderne, 256. 1. 3 I. m., 154. 1. 4 La place des Roumains, II. 93. 1. 5 M. Lhéritier : L'évolution des régions historiques, l'Europe orientale et la Hongrie. (Paris, 1935.) 34. 1. e Lhéritier, i. m., 34. 1.
