Századok – 1937

Szemle - Lederer Emma: Egyetemes művelődéstörténet. Ism.: Komoróczy György 119

szemle. Ill pszichológia, ha metafizikai spekuláció, akkor teljesen elavult monista szimplifikáció lesz belőle. B. e pontban nem fejlődött : ugyanezt az értetlenséget tanúsította szakmájának filozófiai vonatkozásaival szemben már harminc évvel ezelőtt, mikor a Windelbandóktól kezdett mély és finom tudományelméleti vitát az általa felfedezett 24 „történeti törvénnyel" próbálta lapos pozitivista természettudományos szellemben eldönteni. Igaz ugyan, hogy épen e vita óta — hála Rickertnek s M. Webernek — világosan tudjuk, hogy kitűnő gyakorlati történetíró lehet valaki rossz pszichológiai teóriái ellenére és egyáltalán elvont történelemelméleti tudatosság nélkül. De hogy В., aki aránylag kedvezően fogadott konkrét történeti munkát írt már s most éppen az emberiség történetének lényegét akarja megmagyarázni nyolc kötetben, ilyen teoretikus naivitásokat vallhat a történelem lélektana cím alatt : ez alig érthető. Vagy csak így : annyira csupán saját történeti tárgy-témáiba korlátozódik bele gondolatjárása, hogy hiányzik a kellő lélektani iskolázottsága s akár csak némi tájékozottsága is az újabb német bölcselet terén. A sentio ergo sumot oly diadalmas lij találmányként tudja hirdetni, mintha nem vált volna közkinccsé éppen a történeti megértésre nézve már évtizedekkel ezelőtt Diltheynek cogito-t és sentio-t egyaránt átfogó fcrmulája : Leben erfasst hier Leben. És a szerzőnek, úgy látszik, — s ez igen jellemző s áruló — egyetlen lélektani (!) segédkönyve Th. Ziehennek idézgetett fiziológiai lélektana volt — mintha nem is szakadt volna le már harmadszázada a lélektan a fiziológia emlőiről. Fenomenológiai iskola, metafizikus lélektan s a német tudománynak újabb idevágó irányai : ezeknek semmi nyoma könyvében, illetőleg gondolatvilágában. Professzortársa, N. Hartmann is hiába dolgozta ki újabban hatalmas kötetekben a szellem szabad világát : B. még a „volle Vorbestimmtheit des Denkgeschehens"-nél tart -— számtalanszor a legfelületesebb formában elismételgetve minden gondolati „történésnek" (s nem aktivitásnak) — s ez szerző terminológiájában egész lelkiszellemi világunkat jelenti — teljes előre-meghatározottságát ! Egyáltalán, kevés jót mondhatunk az egész munkáról. Itt-ott akad csak benne helyeselhető részlet, például ha konkrétebb példákkal foglalkozik, vagv mikor az érzelemnek tudatosság előtti szerepéről irogat. Továbbá abban az egységesítő hajlamában, mellyel a Descartes-i ós platóni szétszakításokat bírálja, a jóindulatú olvasó kiérezheti szándékának egészséges magvát. Némelyeknek talán tetszik a szerző előadásának kényelmessége ; bennünket inkább bántanak szavakbafulladása s henye ismétlései. Tetszhetik gondolkozásának bizonyos közvetlensége is annak, ki ezt egy nagytekintélyű tudóstól nem veszi primitívségnek. S végül némileg megengesztel mindnyájunkat az a szerény s vallomásszerű megérzés, mellyel ezeket a különböző időből s alkalmakból eredő tanulmányait közrebocsátja : „Nem tudom, a hivatásos filozófusok mit szólnak majcl hozzá s megtűrik-e egy szakember részéről, hogy ilyen általános kérdéseket a maga sajátos kutatásának eszközeivel vizsgáljon ?" Am a szakfilozófusok e megtévesztő című, de ma már senki illetékest meg nem tévesztő tartalmú műre bizonyára szótlanul csóválják fejüket. Mivel azonban B. „minden visszhangért" háláját ígéri, íme mi megfogalmazzuk bírálatunk végső konklúzióját : próbálja meg a szerző most induló hatalmas művének (Geschichte der Menschheit) kezdő tételét: a történelem minden más tudományt kizárhat maga mellől — mielőbb érvényteleníteni saját elmélkedő személyére nézve. A tudományos történetelmélet részére ugyanis már végleg érvénytelenítette a szerzőtől „kizárt" modern német filozófia. Szűcs Lajos (Nagykanizsa).