Századok – 1936
Értekezések - BAKÁCS ISTVÁN JÁNOS: A magyar jobbágy a XVIII. században. 282–303
A MAGYAK JOBBÁGY A XVIII. SZÁZADBAN. 299 A magyar jobbágyság történetében 1514 feltétlenül fordulópont : ettől az időtől kezdve földhöz, röghöz volt kötve s elvesztette szabadságát. Csakhogy ennek a keserű törvénynek tökéletes megvalósítására az első két évszázadban alig került sor. A jobbágy a török háborúk s a felkelések idején valamiképen mégis segíthetett magán, valamiképen túltehette magát a röghözkötöttség érzésén : katonának állhatott. Hiába voltak a tilalmak, a szökött jobbágy a végvárakban mindig menedékre talált, hiszen katonára mindig szükség volt.1 Ide vonzotta a szabad katona-élet, s inkább eltűrte a végvári élet nélkülözéseit és viszontagságait, mint a földesúri önkényt, röghözkötöttséget és robotba kényszerülést. A helyhezkötöttség tehát a valóságban nem nagyon valósult meg s újra meg újra törvényeket kellett hozni a jobbágyszökések ellen, éppen, mert az előzőket a háború mozgalmaihoz szokott jobbágy nem nagyon tartotta meg. Tudjuk, hogy ennek a katonatömegnek a földhöz való visszavezetése Bocskay nagy műve volt ; nemesi szabadságot biztosított hajdúinak, mert belátta, hogy a katonaélethez szokott tömeget nem lehet jobbágy terhekkel elnyomni. Mikor később a hajdúkat újra robotterhekkel sanyargatták, a községek elnéptelenedtek.2 Nem szabad elfelednünk azt sem, hogy a jobbágyban is, mint minden emberben, elevenen élt a társadalmi emelkedésre való törekvés.3 Éppen a hadi érdemek alapján remélhette a nemesítést, azonban előfordult az is, hogy a földesúr anyagi okokból szabadította fel jobbágyát,4 ezt a felszabadítást azonban vissza is lehetett vonni.6 A jobbágyban a felemelkedés után való vágy főként ott keletkezett, ahol kisnemes és jobbágy egymás mellett élt, hiszen a XVIII. század kisnemese életszínvonal dolgában nem igen emelkedett a jobbágy fölé.6 Míg a főnemes, a nagybirtokos a jobbágy szemében a kizsákmányoló ellenszenves szerepét töltötte be, a kisnemest nem tekintette úgy, mintha előkelőbb társadalmi osztályhoz tartoznék. A XVI—XVII. században a magyar jobbágy nyugtalan és szabadságszerető lelke újra megismételte volna 1514-et, ha a török, majd a kuruc-labanc háborúk le nem foglalták volna erejét. A jobbágynak földesurával szemben egyetlen fegyvere mégis csak 1 Ld. 1613: XXXVI., 1618: XLVIII., 1622: XXVII. t.-c. — Hóman—Szekfű i. m. IV. k. 226. és 143. 1. 2 Császár i. m. 12. 1. 3 Dékány I. : A társadalmi felemelkedés problémája. Budadesti Szemle 230. k. 1933. 62. skk. 1. 4 O. L. Táblai perek 4—4909. Bory Gábor így szabadítja fel a Plachy-család egyes tagjait. 6 Csapody i. m. 27. 1. 6 Hóman—Szekfű i. m. VI. 225. 1. rámutat erre az emelkedésre. -— A fentebb már említett Dedinszky sógornőjét egy jobbágylegény akarta feleségül venni. Dedinszky a jobbágylegényt így fenyegeti, ha a házasságkötés mégis megtörténnék: ,, . . . Eőtet Templom ajtaja előtt is el-ragadtatom, Vasra veretem, vagy katonának adom, vagy , olly Helyre küldöm, ahonnét nem tudom mikor szabadul, avagy pedig kezeit úgy elkínoztatom, hogy soha sem lesz bellőle Takács".
