Századok – 1936
Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 38–75
DEBRECEN LELKI VÁLSÁGA. 1561 1571. 55 szellemet létrehozhasson".1 A velencei anabaptist a-antitrinitárius atyafiak tehát az emberi lélek eredetére nézve szélsőségesen traduciánus álláspontot képviseltek.2 Ezt módosította Arany akkor, amikor tagadta a lélek teremtett voltát, hanem azt a testbe „bele fuallott."-nak állította. Méliusz cáfolatában egyenesen így is szól a többek között : ,,Ne mondd azt, hogy az emberi magból leszen a lélek . . ." (U. o. I2 ). Amiből alighanem az következik, hogy Arany valójában ezen a felfogáson, tehát a velencei zsinatén volt (bár Méliusz cáfolatában nem kizárólag ővele vitatkozik e kérdésről, hanem névszerint meg nem említett másokkal is : ,,némely emberek azt vélik" —• sokan a Doctorok is ugyan ez értelemben vadnak", u. o.). A lélek eredetének kérdése a nemreformátori protestantizmusnak ezt az ágát különösképen azért érdekelte, mert a lélek halál utáni állapotára nézve az ó és új egyházi tanítástól egyaránt alaposan eltérő nézeteket vallottak ; ezeket foglalja össze a velencei zsinat 7—8. pontja így : „A választottak haláluk után szunnyadnak az ítélet napjáig, amikor majd mind föltámasztatnak. Az istentelenek lelke pedig elpusztul a testtel együtt, éppúgy, mint az állatoké." Ez a híres „lélekaluvás", illetőleg „lélekhalál" tana, amely az anabaptizmus e latin ágának egyik legfeltűnőbb ismertető jele3 s amely a kisebb-nagyobb reformátorokat nem egyszer késztette föllépésre maga ellen (így Kálvint is, éppen a legelső, bár nem legelsőül megjelent, önálló teológiai művében, a Psychopannychiában), vagy legalább — mint épp a Méliusz esetében is látjuk — arra, hogy a lélek halál utáni állapotának kérdését a Szentírás és az egészséges teológiai megfontolás szabta határokon messze túlmenve feszegessék és vitassák.4 A lélekaluvás, illetőleg lélekhalál tanát pedig egészen természetszerűen 1 Benrath, Theol. Stud. u. Krit. 1885. 24. 1. 2 Sokat feszegetett, pedig alapjában nem nagyon termékeny kérdés, amelyet a középkortól a reformáció teológusai is átvettek s néha vitattak is : az egyes ember lelke ,,tradux"-ból („homlítható szőlőhajtás"-ból, a szülők lelkének folytatásaként, kiágazásaként) származik-e vagy pedig külön-külön a semmiből teremtetnek a lelkek (creatianus álláspont). Részletesebben szólok erről ós Méliusznak idevágó, közvetítő nézetéről („totum hominem ex toto homine" hozza létre Isten) „Méliusz és Kálvin" című tanulmányomban (Erdélyi Múzeum). 3 „Die bei unserer heutigen mangelhaften Kenntnis dieser Dinge wie ein Leitfossil auf die Schichte der romanischen Täufer weist" mondja helyesen К. Müller (Kirchengeschichte II./2. 3. kiad. Tübingen, 1923. 121. 1. jegyzet.) 4 Erről is bővebben szólok „Méliusz és Kálvin" c. dolgozatomban i. h.
