Századok – 1936
Szemle - Márkus Jenő: Történelem és hit. Ism.: Joó Tibor. 470
[139] m ag varország pénzügyei 1848 1849-ben. 015 tották a bankhitelek kamatlábát meghatározni. A szerződés legnagyobb gyöngéje az volt, hogy 7% milliót kölcsönre szánt : túlságosan nagy kockázat lett volna a jegykibocsátó bank részéről jegyeinek 3 /5 -ét kihitelezni. Volt ezenkívül a szerződésnek egy teljesíthetetlen rendelkezése, nevezetesen az, amelyik az ércalap és a kibocsátott bankjegyek viszonyát határozta meg : ennek úgy kell állni, mint 2y2 : l-hez. A szerződésben előírt arányt ugyanis a bankjegyek egyrészének esetleges beváltása rögtön megváltoztatta volna : például ha a bank 2,000.000 értékű jegyet kivon a forgalomból, a megszabott 2% : 1 arány helyett 3 : 10%-hez volna az ércfedezet és a bankjegyek viszonya s a bank kénytelen lenne ezüstöt vásárolni. A kifogásolható szerződési pontok azonban nem okoztak zavarokat, mivel a kibocsátott bankjegyek összege a 12% millión alul maradt, a feltételezett hiteleket csak részben folyósították s a bankjegyek beváltására nem került sor, mert az osztrák bankjegyekhez hasonlóan 1848 augusztus 5.-én a magyar bankjegyeket is kényszerárfolyammal látták el. A kormány és a bank igazgatósága között a zavartalan jó viszonyt egyedül a kormány által kinevezett igazgatók befolyásának növelésére irányuló törekvés zavarta. A pénzügyminiszter a közgyűlési határozatok előzetes bemutatását és minden esetben egy miniszteri biztos jelenlétét kívánta, s az igazgatósági végzések függőbentartását, amíg azokat felül nem vizsgálják. Végzés csak abban az esetben hozható, ha a 4 kinevezett igazgató közül legalább 2 jelen van. Hitelnyújtás esetén valamelyik kinevezett igazgató hozzájárulását és 105 napos lejárati időt óhajtott.1 1848 decemberében az alapszabály módosítását kívánta, de ez ellen a bankkormányzó a leghevesebben tiltakozott és a tervezett változtatás elmaradt. A legfontosabb teendő most már az ércalap összegyűjtése és átadása volt. Az ércalapot adakozás útján 2,000.000 forint erejéig kibocsátandó kincstári utalványok révén és végül a kincstár tulajdonát képező bányák arany- és ezüsttermékeinek erre a célra való összegyűjtésével teremtették elő. Az önkéntes adakozásra a francia provizórikus kormány 1848 március 30.-án közzétett kiáltványa mutatott példát. A „Radical Kör" a francia példára hivatkozva emlékiratot szerkesztett, melyet Teleki László gróf nyújtott át a kormánynak. Kossuth a tervet elfogadta és május 19.-én kibocsátott felhívásában, amelyet a kormány minden tagja 1 PM. 1848., Duschek-féle iratok I. csomó 101. sz.
