Századok – 1936

Történeti irodalom - Lederer Emma: A középkori pénzüzletek története Magyarországon. Ism.: Holub József. 437

439 TÖRTÉNETI IRODALOM. század hetvenes éveitől kezdve olvasunk, mint L. írja (40. 1.), hanem már a XIII. század derekától kezdve ! A XIV. század húszas éveitől kezdve találkozunk azzal a kikötéssel, hogy az adós csak a saját pénzén válthatja ki birtokát. Szerző ezt így magyarázza : „ez részben összefügg természetesen a régi vérségi, nemzetségi kötelék bomlásával, részben azonban annak a kihangsúlyozása, hogy ilyen egyéni jog-, illetve pénzüzlet útján jogait jobban biztosítsa, mintha a zálogbaadó számtalan nemzetségtársának beleszólását is eltűrné." (27. 1.) Ez a nehezen érthető magyarázat azt mutatja, hogy nem ismeri eléggé középkori vagyonjogunkat, pedig enélkül ilyen kérdéseket nem lehet kielégítően megoldani. Bizonyos birtok-kategóriáknál a rokonok beleegyezése okvetlenül szükséges volt később is ! A „cum alia pecunia" kifejezésnél vigyáznunk kell, mert ez néha a pénznemre vonatkozik (Bánffy-oklt. I. 241. 1.), — néha pedig ilyen kikötéssel a nem-rokon szomszédokat akarták kizárni a birtok megszerzéséből (u. o. 110. 1.). Hasonlókép zavaros a magyarázata annak a ténynek, hogy a XIV. század második felétől egyre ritkulnak a hosszúlejáratú kölcsönök, s a XV. században már visszafizetési határnap nélkül zálogosítják el a birtokokat : ,,a XIV. század második felében — írja — a nemzetségek, helyesebben családok, nem a régi foglalók, hanem az új, hűbéri alapon megalakultak (?), ismét szigorúbban kezdenek ügyelni arra, hogy a családi vagyon szét ne omoljon, s ismét arra törekednek, hogy úgy, mint a régi időkben, a nemzetségen, illetve családon belül történjék a birtokok elzálogosítása" (41. s köv. 1.). Nem kerülte el L. figyelmét az a néhány, a XIV. század derekán felbukkanó eset, amikor oly módon történt az elzálogosítás, hogy a birtok jövedelme törlessze a kölcsönt (29. 1.). Abban azonban téved, hogy ez a külföldön neue Satzung név alatt ismeretes zálogosítási forma, mert ez az ú. n. Totsatzung vagy vif-gage'( 1358-ból egy esete : Anjoukori okmt. VII. 54. 1.). A 2. fejezet a ,,Fedezett és fedezetten kölcsönök" címet viseli (51—81. 1.). Bevezetésül felteszi szerző azt a kérdést, vájjon van-e különbség birtokzálogkölcsön és fedezett kölcsön között, s igenlő feleletét úgy magyarázza, hogy „a birtokzálogkölcsönnél a zálog ténye a primär és a kölcsön a secundär jelenség, — míg a fedezett kölcsönnél a már felvett kölcsönre biztosítékul kötnek le zálogot, tehát a viszony megváltozik" (51. 1.). Ha Illés említett munkáját és Ágoston Péter könyvét (A zálogjog ált. tanai, kapcsolatban azok fejlődésével. Budapest, 1906.), vagy legalább Timon jogtörténetét tanulmányozta volna, tisztában lett volna azzal, hogy a kötelemlétesítő és kötelembiztosító zálog fogalma független a fedezett kölcsön fogalmától, s a birtokzálogkölcsön lehetett kötelemkeletkeztető s kötelembiztosító is ; az utóbbinál a követelés biztosítására szolgált s így accessorius volt (s nem secundär). Amire L. gondol, az az ú. n. neue vagy jüngere Satzung, amely a sajátos városi gazdasági viszonyok következtében ott jelenik meg először. Itt ugyanis nehéz lett volna az ingatlant