Századok – 1936

Szemle - Ernst Mihály: A dunántúli falfestés középkori emlékei. Ism.: ifj. Vayer Lajos. 331

SZEMLE. 331 nembeli Debreiek monostorával azonosítja és alapítását a XII. század első felére teszi. Egykorú délitáliai történeti kapcsolataink és művészeti analógiák révén a falfestések alkotóját egy délitáliai konzervatív művészi irányt képviselő, talán montecassinói szerzetesben látja. A pécsi székesegyház egy XIII. század első feléből való emlékén az északolasz „maniera greca" hatását állapítja meg, a jáki templom Szent György-képénél pedig lombard művószvándorlást tételez fel, míg a templom többi festményét más, általánosabban érvényesült művészi kör munkájának tartja. A veszprémi Gizellakápolna apostolainál Gerevich és Péter András megállapításaihoz csatlakozik, a római bizantinizáló Cavallini-kör kisugárzását mutató festmények keletkezését azonban Péterrel szemben nem az Anjoukor elejére, hanem az Árpád-kor végére helyezi. Míg az eddig felsorolt emlékek a különböző olasz hatások első érvényesülését mutatják, addig „a francia gótikus művészetből leszármazott ócsai freskóink először képviselnek falfestésünkben a maga kiérett hatásában mutatkozó idegen befolyást." P. az ócsai festményeket a XIII. század végére datálja és ügyesen rajzolja meg a sajátosan magyar formalátásnak a francia gótikus hatással való harmonikus egybeolvadását. Ezután sorraveszi az inkább történeti, mint művészeti szempontból értékes úgynevezett provinciális emlékanyagot, a süvetei, poprádi, csécsi, zsegrai stb. falfestményeket. Utóbbi kettőnél újból közvetlen, de az ócsai falfestményektől független, jóval későbbi francia hatást állapít meg és őket a XlV. század első negyedébe helyezi. Érdekes megfigyelése, hogy a zsegrai képek bizantinizáló jellege a téves restaurálás eredménye, ami tragikomikus példája annak, hogy az említett művészettörténeti felfogás még az emlékeket is a maga képére és hasonlatosságára igyekezett alakítani. A felsorolt főbb emlékek tárgyalása közben P. a megfelelő helyeken megemlíti a kisebb jelentőségű és töredékes emlékeket is, igazolva a feldolgozás szükségszerű vázlatosságáról fentebb mondottakat. ifj. Vayer Lajos. Ernst Mihály : A dunántúli falfestés középkori emlékei. Budapest, 1935, 8°. 83 1. 25 képpel. Puskás Lajos fent ismertetett összefoglaló törekvésű művével szemben E. értekezése monografikusabb jellegű, időben nagyobb, de térben kisebb területet dolgoz fel : a középkori dunántúli falfestés emlékanyagát. E. azzal a magyar középkori művészettörténetben kivételes helyzettel áll szemben, hogy egy keletkezésében szervesen összefüggő, egy művészegyéniséghez kapcsolódó emlékcsoportot állíthat fejtegetésének tengelyébe. Ez az emlékcsoport még a Gerevich által kijelölt átértékelési feladatot is teljes mértékben lehetővé teszi azzal, hogy az olasz monumentális festészet folyamatos hatását híven tükrözteti. E. három csoportra osztva tárgyalja a dunántúli falfestés emlékeit : „1. az elszigetelten álló, de korban és stílusban meghatározható emlékek, 2. a nyugati, szerves egységet alkotó emlékek, 3. az elszigetelten, töredékesen, jegyzetekben fennmaradt vagy mész alatt lappangó emlékek, amelyeknek sem keletkezési ideje, sem stíluseredete nem határozható meg". Az első csoportban a pécsi XII. és XIII. századi emlékek Puskással megegyező ismertetése után egy XIV. századi emléken sziénai hatást, a XV. századiakon monumentális falfestési törekvéseket állapít meg. A jáki Szent György esetében ugyancsak Puskás megállapításához csatlakozik, azonban a többi jáki képet az uralkodó északibb gótikus stílusjegyek alapján a XIV. század első felébe helyezi. A veszprémi apostolok Gerevich és Péter által kijelölt stílus-