Századok – 1936

Történeti irodalom - Biró József: Magyar művészet és erdélyi művészet. Ism.: Kampis Antal. 207

TÖRTÉNETI IRODALOM. 207 U. az: Magyar művészet és erdélyi művészet. (Erdélyi tudományos füzetek, 80. sz.) Kolozsvár, 1935. 8°. 28 1., 2 tábla. A magyar művészettötténeti tudománynak egyik sajátságos jelensége volt az a gondosság, mellyel kutatóink az erdélyi feladatokat egészen a legutóbbi időkig elkerülték. Az az eszmei határ, mely a Királyhágón inneni s túli világot elválasztotta, biztonságos zárnak bizonyult s ritka példákon hiába mutatkozott meg Erdélynek kivételes művészi gazdagsága, hiába ígért a munkáért tetézve mért értékes eredményeket, megmaradt elzárt országnak. Bár Erdély felé mutatott a Kolozsvári-testvérek, Kolozsvári Tamás magas színvonalú művészete, a nagyváradi Sz. László-herma, a Suky-kehely s a szobrászati, festészeti emlékek számos darabja, bár Erdély várai, közép s újabbkori templomai, kastélyai, városi palotái éppúgy feldolgozásra kínálkoztak, akár az erőd-templomok problémája s az egyházi s világi könyvtárak mélyén rejtező kódexek miniatura-kincse, Erdély emlékeinek feltárásában valahogyan nem alakult ki rendszer. A közlések alkalmiak maradtak még akkor is, ha egy-egy lelkes patrióta kitartott valamely témánál s munkásságának igyekezett is szintétikus jelleget biztosítani. Különösen kirívó volt ez az újabb korok művészetét illetően, ahol egész tudásunk egy-két névnek é;s nem sokkal több emléknek ismeretére szorítkozott csupán. Éppen ezért még a nagy szellemi, anyagi és technikai felkészültségű közlemények is, elérkezve a XVII—XVIII. századhoz, bizonytalanokká, erőtlenekké váltak s históriaírás helyett adathiányt leplező, általánosságokat hangoztató szófecsérlésbe estek. Néhány esztendeje örvendetes változás tapasztalható ezen a téren. Nemcsak abból a szempontból, hogy mind többen és többen fordítják figyelmüket Erdély művészeti emlékei felé, nemcsak a közlemények és újabb feldolgozások szaporodtak meg nagy mértékben, hanem megfigyelhető az a törekvés, hogy a közlemények és feldolgozások bizonyos rendszerbe épülnek, egymást szervesen kiegészítik. Nemcsak valamely felfedezés, első közlés öröme az csupán, ami ezeket a dolgozatokat létrehívja, hanem a história lehető teljes megismerésének szívós vágya, amely terv szerint választja ki s hordja egybe anyagát s illeszti azt mozaikként össze mind szélesebb és szélesebb sugarú körben. Ezt a törekvést ismerjük fel B. alább ismertetendő munkásságában is, aki felismerve Erdély újabbkori művészettörténetének hiányosságát, páratlannak nevezhető szorgalommal s kétségtelen rátermettséggel vetette magát ennek kutatására. Első dolgozatában (mely egyben doktori értekezése is volt) B. szülővárosának, Nagyváradnak bárok és neoklasszikus emlékeit, főleg építészetét dolgozza fel. Annyi ez, mintha azt modanók: megírta, hogyan éledt újjá az a töröktől s a visszafoglalóktól egyaránt porig rontott nagymultú, nagyjelentőségű város. Könyvében megelevenedik a püspökök, a szerzetesrendek, protestáns és görög hitvallású felekezetek, majd a világi hatóságok építkezéseinek története. Látjuk a nehézségeket, melyekkel a lakó-