Századok – 1936

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 163–203

192 RÉVÉSZ IMRE. Úgy látszik, a vallásos izgalmak azóta sem szüneteltek közöttük s ezeknek erejét kétségtelenül fokozta az a szüntelen hadikészültség és halálraszántság is, amelyben ott, a török torkában, a végbeli vitézek ismert nyomorúságai között élniök kellett, folyton várva az újabb támadást, amellyel a félelmes hódító majd ki akarja köszörülni az 1552-i csorbát. Amint a tavaszon híre megy, hogy a fekete ember döntő támadásra készül a szolnoki török ellen, az egri vitézek izgalma nem ismer határt. Beszivárog közéjük a világosan anabaptista jellegű prófécia : Forgách Simon, aki akkor ugyan már nem, de egészen 1569 derekáig egri kapitány volt1 s e dolgokról közvetlen forrásból lehetett értesülve, maga jegyzi föl a Ferenc testvére művéhez írott széljegyzeteiben, hogy ,,az egész egri had, lovag, gyalog, ki akart hozzá menni. Az prédikátor és az kapitán [Ungnad KristófJa nehezen marasztották őket. Ennyi religio fogta meg őket mintegy attonitusokat, hogy se törvént nem tettek, se semmi dologhoz kedvek nem volt ; szitkot nem mondtak, nem esküdtek, egymást afféléért megfeddették". 3 Itt tehát már egészen világosan felmerül az is, amivel eddig tárgyalásunk során nem találkoztunk : a törvénykezéstől való tartózkodás és az eskü megtagadása, ez a két jellegzetesen anabaptista vonás. Óriási hatással volt a rajongás hőhullámától ellepett helyőrségre az is, hogy egy vitéz lovastiszt, Barius István — aki három évvel azelőtt keményen védelmezte a törökök ellen a Perényi Gábor dédesi várát, melyet a hódítók csak szörnyű véráldozattal tudtak bevenni4

— se maradás, se tartomány, egyszerűen otthagyta a várat és elment a fekete ember táborába, aki őt is bizonyára az őskeresztyéni kézfőretétellel avatta a maga hívévé, miután előbb lelkére beszélt, mint más jeles embereknek is szokott, az üdvössége érdekében: 1 1667 április havától. (Megelőzőleg már az 1563—64. évek fordulóján is ideiglenes kapitány néhány hónapig). 1569 augusztus 1-én már dunáninneni főkapitány. — Ld. Sörös P. : Ghimesi Forgách Simon báró. Századok 1899. 607, 698, 700. 1. 2 Nem lehetett Mágócsi Gáspár, mint Istvánffy és Brutus tévesen írják. 3 M. Tört. Emlékek. írók. XVI. 454. 1. 4 M. Tört. Emi. u. o. 364—365. 1. — A bánfalvi Barius borsodmegyei előkelő birtokoscsalád ; később Nógrádba szakadt és úgylátszik, 1654 után ott halt ki. (Nagy I. : Magyarország családai I. 193—194. 1.). — A család legkiemelkedőbb tagja a XV. században bánfalvi B. Miklós egri kanonok, Vitéz János mellett alkancellár, királyi titkár, humanista diplomata. V. ö. Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum. Redigit L. Juhász. Saec. XV. 2. Nie. Barius . . . Reliquiae. Lipsiae, 1932. — A család a XVI. században protestánssá lett.