Századok – 1936

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 163–203

164 RÉVÉSZ IMRE. tekintetben is, mint sok másban, első renden a leggeniálisabb antitrinitáriusnak, Servetnek a nyomain haladt. A genfi vértanú főművében, a Christianismi Restitutióban részletesen foglalkozik az Antikrisztus eljövetelének és a Krisztus visszajövetelének kérdésével. Az Antikrisztus már megjelent akkor, amikor I. Sylvester pápa és Nagy Konstantin császár behozták a szentháromságtant és a gyermekkeresztséget (!) s innenfogva számítva 1260 esztendőt (az apokaliptikus negyvenkét hónapot, ill. 1260 napot. Jel. 11 : 2—3, 12 : 6), a saját korára, nagyon közelre várja a mennyei Jeruzsálem eljövetelét, amelyet égi és földi harcok fognak megelőzni. Akik az Isten országába jutni kívánnak s a pápa-Antikrisztus sorsában osztozni nem akarnak, azoknak sürgősen szakítaniok kell mind a háromságtan ördögi találmányával, mind pedig a gyermekkeresztséggel, amely ,, detest anda abominatio, Spiritus Sancti extinctio, ecclesiae Dei desolatio, totius professionis christianae confusio, innovationis per Christum factae abolitio et totius eius regni conculcatio."1 Servet tehát nem „tiszta észvallást", még csak nem is valami légiesen finom és elvont individualista spiritualizmust hirdet pályája tetőpontján, hanem egészen határozottan az apokaliptikuschiliasztikus rajongás hatalmában áll s tulajdonképen az egyházi hároniságdogma és a gyermekkeresztség kritikáját is ennek a vezérmotivumnak a szolgálatába állítja, egy hatalmas eschatologikus távlatba illeszti be. Teljesen ugyanezt a magatartást lehet Dávidnál megfigyelnünk. Noha még 1566-ban — valószínűleg csak taktikából — kifejezetten elismeri a gyermekkeresztség jogosult voltát,2

Méliuszék már az 1567 februári debreceni zsinat irataiban, a bekövetkező fejleményeket mintegy előre látva, keményen állást foglalnak a Servet-féle anabaptizmus ellen.3 Láthatólag most ismerik föl először az anabaptista veszedelem közvetlen közelségét, mert azelőtt, mint említők, éppen a gyermekkeresztség oltalmazására nem helyeztek különös súlyt. Sejtelmükben nem is csalódtak : Dávid ugyanlélektan tükrében. Ker. Magvető Füzetei 17. Cluj, 1935), amely, noha a Dávidról előtte írt unitárius és nem unitárius írók közül nem egyet keményen s helyenként alaposan megbírál, Dávid apokaliptikája s általában a rajongással való kapcsolata fölött egyszerűen elsiklik — egyebek mellett valószínűleg azért is, mert a Spranger-féle lélektan rámájára sehogy sem tudja rávonni. 1 Trechsel i. m. I. 123. sköv. és 138. 1. 2 Borbély I. : A mai unitárius hitelvek kialakulásának története 17. 1. jz. 3 Kiss Á. i. m. 557. sköv., 597. sköv. 1.