Századok – 1936
Szemle - Niemcy i Polska. Dyskusja z powodu ksiąźki „Deutschland und Polen”. Ism. Komoróczy György.119
SZEMLE. 119 szövegközi ábra és 54 fakszimile egészíti ki. Különösen ezek teszik becsessé a magyar tudomány számára is. Tudvalevő ugyanis, hogy a székely rovásírásnak két betűje, az e és az o, feltűnő hasonlóságot mutat a megfelelő glagolita jelekkel (Németh Gy. : A magyar rovásírás. Bp. 1934., 30. l.j. Ez a hasonlóság aligha a véletlen játéka, bár a közvetlen kapcsolat feltételezése történeti okokból nem látszik lehetségesnek. Kniezsa István. Niemcy i Polska. Dyskusja z powodu ksiqzki „Deutschland und Polen." (Németország és Lengyelország. Vita a „Deutschland und Polen" című könyv körül.) Különlenyomat a Kwartalnik Historyczny 48. évf. 4. füzetéből. Lwów, 1934. 8°. 148 1. A német tudomány legújabb irányvonalai között elég élesen tűnik szemünkbe az, amely a szomszédos államokkal fennálló kulturális együttműködés kimélyítése felé vezet. Szinte azt mondhatnók, hogy a mai német történettudomány abban látja egyik legfontosabb feladatát, hogy kikutassa a német szellem hatásterületeit a múltban, amivel végeredményben politikai célokat szolgál. 1933-ban „Deutschland und Polen" címmel jelent meg egy hasonló szellemű könyv1 Brackmann szerkesztésében, aki már nem egy hasonló célzatú munkát bocsátott ki. A lengyel kultúra egészére — az őskortól napjainkig — kiterjeszkedő kiadvány írói a legjobb német történetírók közül valók, iskolázottságuk, szaktudásuk kétségtelen, nemzeti gondolatoktól túlfűtött eszmeiségük pedig a tanulmányok minden sorából kiérződik, sőt tényszerűen is bizonyítható. Minthogy a munkának angolnyelvű kiadása is megjelent, a szerzők aligha csak a szakemberekkel akarták megismertetni a lengyel történelem folyamán jelentkező német hatásokat, hanem minden valószínűség szerint a német kultúra felsőbbrendűségét igyekeztek kimutatni a nagy nyilvánosság előtt Lengyelország, mint a legellenállóbb szláv nép példáján. Ez elrejtett cél ellen a lengyel történetírók egyetemesen felszólaltak fenti kiadványukban, a német szerzőkkel lengyel szakembereket állítva szembe. Tanulmányaikból itt csupán a magyar történelmet közelebbről is érdeklő részletekre mutatunk rá, megállapításainknál a német és lengyel szöveget egyformán szem előtt tartva. Aubinnak a középkori lengyel kultúrtudat kialakulásában jelentkező német elemeket hangsúlyozó állításaival Semkowicz szembehelyezi azt a tényt, hogy Lengyelország kulturális fejlődése a német befolyás fölött elsősorban a francia és olasz papoknak köszönheti a nagyobb adományokat, a kultúráiét inkább délfelé orientálódott, vagy Németországot elkerülve egyenesen francia forrásokból merített (így pl. az írásbeliség francia hatás alatt terjedt el.) A politikai fejlődés kapcsán Zakrzewski lembergi és Kçtrzynski varsói egyetemi tanárok egyenlően erős hangsúllyal jelentik ki Brackmann állításaival szemben, hogy Magyarország hatása sokkal szembetűnőbb, különösen a kancellária és bíráskodás terén, mint a német befolyás, mert hiszen Lengyelország a középkor folyamán nem is tudott felmutatni olyan német egyéneket, akik az államéletre valamilyen tekintetben is befolyással bírtak volna. A német formáknak legfeljebb csak IV. Károly uralkodásának első felében lehetett hatása a lengyel életre, aki a központi hatalom kiépítésének csehországi ideálját akarta megvalósítani és törekvése nagy szimpátiára talált Lengyelországban is. Az irodal-1 Deutschland und Polen. Beiträge zu ihren geschichtlichen Beziehungen. Hrsg. von A. Brackmann. Mit 8 Karten und 17 Abbildungen. München u. Berlin 1933. Oldenbourg. 8°. VI + 273 1.
