Századok – 1936

Szemle - Monsberger Ulrik: A hazai német naptárirodalom története 1821-ig. Ism.: Tóth László. 112

SZEMLE. 113 rendszerezése s áttekintése is sok kívánni valót hagy maga után. Petrik munkája éppen a naptárirodalmat illetőleg sok hézagot mutat, amit csak egy ilyen irányú rendszeres kutatással lehetne pótolni. A magyarországi német naptárirodalom, úgy látszik, nagyobb érdeklődést keltett a szakemberek körében, mert egy emberöltőn belül immár a második munka foglalkozik ezzel a témakörrel. Az első : Adleff Norbert erdélyi szász tudós 1907-ben magyar nyelven megjelent munkája úttörő, ma is jól használható áttekintése az erdélyi német naptárirodalom egész történetének ; főleg a naptárak tartalmával foglalkozik, s azokban igen helyesen az erdélyi szász népies irodalomnak, valamint a helyi történelemnek becses forrását látja. M. éppen Adleffre való hivatkozással érzi felmentve magát az alól, hogy az erdélyi német naptárirodalommal is foglalkozzék. Munkája, sajnos, különösen ami a módszert illeti, nem jelent lényeges haladást Adleff könyvével szemben, rajta dilettantizmus vonul végig. Adlefftől éppen azt veszi át, ami kevésbbé szorul utánzásra, így a naptárak keletkezésével egészen az ókortól kezdve ő is bőven foglalkozik, sőt nem mulasztja el minden egyes fejezetét egy-egy művelődéstörténeti képpel bevezetni, ami egyrészt meglehetős laza kapcsolatban áll a naptárirodalommal, mint már a címek (Felsőmagyarország gazdasági és szellemi élete Mária Teréziáig ; Nyugatmagyarország műveltségi viszonyai ; Buda és Pest a XVIII. század második felében) is mutatják, másrészt ezek a fejezetek, amelyek természetszerűen puszta kompilációk, feleslegesen sok helyet vesznek el a tulajdonképeni téma feldolgozásától. Viszont nagyon keveset és jórészt lényegtelen dolgot mond a naptárak tartalmáról, ebben a tekintetben Adleff érdemes lett volna a követésre. M. tehát a súlyt az eddig ismeretlen naptárak felkutatására és bibliográfiai feldolgozására helyezte. Itt kétségtelenül el kell ismerni —- és ez könyvének érdeme —, hogy közkönyvtáraink anyagából szépszámmal emelt ki eddig nem ismert és könyvészetileg fel nem dolgozott naptárakat. Sajnálatos, hogy munkájának bibliográfiai része sem készült a ma már tudós kutatóktól joggal megkívánható módszerességgel. 1711 előtti nyomtatványokat ma már Szabó Károly és pótlásainak sorszámai szerint szokás idézni, így van felállítva az ország legnagyobb régi magyar könyvgyűjteménye is a Magyar Nemzeti Múzeumban s így kerülhető el a legjobban minden félreértés is. M. e világos rendszer helyett Szabót lapszám szerint idézi és pongyolaságának jellemzésére legyen elég a következő idézet (a 13. 1.-ról) : ,.Ezeken kívül még két, a XVI. század utolsó évtizedeiben ugyancsak Nagyszombatban megjelent magyar naptárról van tudomásunk." Ehhez a szerző a következő jegyzetet fűzi : „A két naptár csak töredékben maradt reánk és a pannonhalmi főkönyvtárban található meg." Több semmi. Pedig itt, bár nem szorosan a tárgykörbe vágó, de régiségük miatt mégis részletesebb említésre érdemes emlékekről van szó, s így okvetlenül fel kellett volna említenie, hogy Szabó, illetőleg pótlékai által ismert művekről van-e szó s ebben az esetben Szabó számait is idéznie kellett volna, viszont, ha az irodalomban eddig ismeretlen művekről van szó, akkor feltétlenül bővebben kellett volna meghatározni őket. A módszertelen bibliográfiai leírás teszi, hogy M. könyvének lényeges új eredményei : az először itt ismertetett naptárak is szinte elsikkadnak ebben az erősen dilettáns jellegű műben. Eredményeit abban foglalja össze, hogy a hazai német naptárirodaiom történetében két korszak különböztethető meg. Az első : a felsőmagyarországi német naptárirodalom kora 1740-ig (Lőcse, Kassa, Bártfa) a németországi protestáns naptárirodalom hatása alatt állott, a másodikra pedig, Századok. 1936. I—III.