Századok – 1935
Történeti irodalom - Holub–Paczewiczowa; Zofia: Osadnictwo pasterskie i wędrówki w Tatrach i na Podtatrzu. Ism.: Kniezsa István 86
88 TÖRTÉNETI IRODALOM. A második rész a vándorlások mai helyzetét és rendszerét írja le. Szerző itt kutatja a pásztorutakat és vizsgálja, hogy milyen területről hová és milyen időben hajtják a nyájat. Itt különösen szembeszökő a lengyel elem nagy mozgékonysága a tóttal szemben. Míg pl. a lengyelek rendszeresen átjártak a Tátra innenső oldalára is, addig megfordítva ez egyszer sem fordult elő. Nyilván ezzel magyarázható az a jelenség, hogy a lengyel lakosság átterjedt a határon innen is, míg a tót sehol sem lépi át ezt a vonalat. Rendszeresen, minden vidéknél külön tárgyalja a magasfekvésű hegyi legelőkre való fokozatos felhatolás rendszerét, az utak sűrűségét stb. Mindezeknél a geográfus ós etnográfus számára kétségkívül igen fontos fejezeteknél a történészt a harmadik fejezet, a történeti rósa érdekli a legjobban (179—-312. 1.). Szerző itt is, mint az előző fejezetekben mindenütt, külön-külön tanulmányozza az egyes területeket. Külön tárgyalja a lengyel oldalt ós külön a tót területet, ahol öt vidéket különböztet meg : 1. a bélai hegyek, 2. Javoryna (Szepes m. északkeleti része a Magas Tátra túlsó oldalán), 3. Szepes m. tátrai része, 4. Liptó és 5. Árva. A történeti rész, mint az előbbi fejezetek is, hatalmas forrásanyag és az egész eddigi irodalom felhasználásáról tanúskodik. Szerző az eddig kiadott forrásokon kívül számos levéltárt kutatott át, amelyekből különösen az árvái uradalom szolgáltatott gazdag és rendkívül becses anyagot. Ezekből a forrásokból világos és kimerítő képet kapunk a XVI. század utáni időre vonatkozólag, azonban a XVI. század előtti, sajnos, még mindig nagyon fogyatékos maradt. Része van ebben kétségkívül a régibb forrásanyag hiányának is, de legfőképen annak, hogy szerző sem a szepesi levéltárakban, sem az Országos Levéltárban elhelyezett családi levéltárakban nem kutatott. így Szepes megyére nézve kénytelen volt az eddigi oklevélkiadásokkal megelégedni, pedig, mint Fekete Nagy Antal legújabb könyvénél1 látjuk, a Szepes megyére vonatkozó fontos középkori okleveleknek csak egy része van kiadva. Ezt annál is inkább kell sajnálnunk, mert Szepes megye pásztorkodása a szerző szerint az egész Tátra területén a legrégibb és legalább is a lengyel terület pásztorkodásának kialakulásában nagy szerepet játszott. A pásztorkodásnak a Podhalen, de nyilván a többi területeken is, H.-P. négy korszakát különbözteti meg: 1. Az oláh vándorlások előtti kor, amely a szerző szerint a német telepítéssel áll szoros összefiiggésban és amely a legrégibb időktől a XV. század végéig terjed. 2. Az oláh vándorlás kora, amely a XIV—XV. század határán kezdődik. Ez a korszak a pásztorkodás legnagyobb virágzásának korszaka, amikor a násztorszervezet is végleg kialakul. 3. Az oláh vándorlás lezajmsa utáni (XVII. század) korszak, amelyben a végleges letelepedés folytán a pásztorkodás mind szorosabb kapcsolatba kerül a föklmíveléssel. 4. A XIX. század második felétől máig, a pásztorkodás általános hanyatlásának korszaka. Szerzőnek a pásztorkodás német eredetéről kifejlett elmélete 1 A Szepesség területi és társadalmi kialakulása. Bp. 1934.
