Századok – 1935
Értekezések - MENDÖL TIBOR: A francia emberföldrajz keletkezése és a történeti tudományok 61
62 MENDÖL TIBOït. szoros kapcsolata ; keletkezik egy tudomány, amely ezeket a kapcsolatokat térbeli elterjedésükben vizsgálja : a fizikai földrajz. Ez maga köré gyűjt minden geográfust s a másik diszciplínát, a történelmet szolgáló ismerethalmazt nem hajlandó többé tudománynak elismerni. Ezen a fejlődési fokon a földrajz tisztán természettudomány, amelynek a történelemmel alig van valami kapcsolata. A harmadik fejlődésfokozatot a földrajz tárgykörének bővülése és a történelemmel való kapcsolatok felelevenedésének lehetősége jellemzi. Lényege ennek a fejlődésnek az emberi jelenségek és a földfelszíni élet nagy egésze közötti összefüggés felismerése. A tárgykörnek ez a bővülése nem ment simán ; kifelé a szomszédos tudományokkal való határvillongások, befelé az ember és környezet, az anyag és szellem kölcsönviszonyának nagy problémája körül folyó viták kísérték még a közelmúltban is. Időpontokkal nagyon nehéz lenne ennek a fejlődésnek egyes fokozatait megjelölni, sőt azok nem is váltják fel egymást mindig az említett sorrendben. A XIX. század első felében Humboldt műveit, főleg a ,,Kosmos"-t1 már a Föld fizikai jelenségeit egyetlen nagy egységbe fogó szintézis eszméje hatja át, holott ezt követőleg még hosszú évtizedeken át inkább az analízis elmélyülése, mint az elért eredmények szintézisére való törekvés jellemzi a földfelszínnel foglalkozó tudományokat, az iskolai földrajz pedig nem is régen még mindig csupán a lexikális ismerethalmaz színvonalán állott. Ritternek szigorú időrendben még Humboldtot is megelőző munkássága — teleologikus szemléletmódja ellenére is — a fizikai környezet és az emberi történelem kapcsolatainak hangoztatásával már az emberföldrajz alapvető problémáit érinti, viszont egyideig még mindig a földrajz fizikai ága fejlődik aránytalanul gyorsabban s éppen a XIX. század végén legszembetűnőbb az akkor még bizonytalanul tapogatózó emberföldrajzhoz mért hasonlíthatatlan fölénye. A francia földrajztudomány fejlődésében is felismerhetők ezek a fokozatok. A fizikai földrajz anyagának összehordásában a franciák is buzgón vettek részt. Sőt Dufrénoy és Élie de Beaumont már 1841-ben felismeri a domborzat és a geológiai szerkezet szoros összefüggését,2 holott a „hivatalos" geográfia még évtizedek múlva is a hegyrajzot csupán a gerincek, csúcsok, völgyek felsorolásában látta és nemlétező hegyláncokat rajzolt a vízválasztók helyére. A fizikai földrajz — igaz, hogy jórészt más nevek alatt — mégis fejlődik, sőt a francia tudományban talán sokkal merevebben el is különül a másik, a névlajstromszerű földrajztól, mint másutt. Ez az elkülönülés olyan nagymértékű, hogy a ma modernnek nevezett, a fizikai és emberi tényezők kapcsolatait hirdető földrajz nehezebben született meg francia földön, mint másutt. Talán nem csalódunk, ha ennek egyik okát a természet- és szellemtudományok művelőinek egy-1 1845-ben jelent meg. 2 Explication de la carte géologique de la France с. munkájuk első kötete 1841-ben jelent meg.
