Századok – 1935

Szemle - Stern Mór: Szatmári zsidók útja. Ism.: Bakács István János 376

376 SZEMLE. apróbb észrevételeket tehetjük a településtörténet szemszögéből erre az érdekes ós érdemes dolgozatra. Mendöt Tibor (Debrecen). Stern 3Iór : Szatmári zsidók útja. Történeti tanulmány a szatmári zsidó közsóg múltjából. Satu Mare (Szatmár). É. n. (1931.) Szerző kiadása. 8°. 143 1. — Kun Lajos : Л veszprémi zsidóság mult ja és jelene. 1932. Szerző kiadása. 8°. 188 1. — Silberstein Adolf : A siklósi izraelita hitközség története. Siklós, 1933. 8°. 39 1. Örömmel vettük kezünkbe a három munkát, azt vélvén, hogy be fogják mutatni a magyar zsidóság életútját, azt, ami fejlődésében tipikus. Időrendben elsőnek St. könyve jelent meg. Érdekesen jellemzi a szatmárnémeti városi tanács küzdelmét a zsidósággal. Az 1721-ben kapott szabadságlevél megadta ugyanis a lehetőséget, hogy a zsidókat kizárhassa falai közül. Ennek dacára 1735-ben 17 zsidó szerepel az összeírásban, a XVIII—XIX. század fordulóján azonban egy sem. St. egyáltalában nem adja magyarázatát, hogy mikor s mily módon sikerült a városnak a zsidókat kiszorítania. Tény azonban, hogy a vásárokra továbbra is bejártak, mert máskülönben nem állott volna érdekükben 1807-ben az ünnepeikre eső vásár elhalasztását kérelmezni. A városi tanács tehát egyedül a polgárjogot tagadta meg a zsidóktól az 1830-as évekig. K. munkája a három közül legértékesebb. Veszprémben a zsidóság 1723—25-ben telepedett le, 1770-ben 13 család élt ott, köztük 3 iparos. K. közli : 1839-től napjainkig évenkint a születések és halálozások számát, amiből láthatjuk, hogy mily nagymérvű a zsidóság számbeli csökkenése. Ennek dacára 1825—1900 között a hitközségi tagok száma 79-ről 300-ra növekedik. E jelenség okát K. nem magyarázza meg. Érdekes, hogy a hitközségi iskolában már 1838-tól tanították a magyar nyelvet, de 1870-ben senki sem tud magyarul s így a jegyzőkönyveket továbbra is német nyelven — 1840-ben tértek erre a héberről — kellett írni. A veszprémi zsidóság kezdettől fogva iparral is foglalkozott s 1930-ban is a 300 családfő közül csak 70 kereskedő. S. voltaképen csak az utolsó évtizedek történetével foglalkozik. Igaz, Siklóson a zsidók csak a XVIII. század végén telepedtek le s 1850-ben 123-an voltak. Csalódottan tettük le a könyveket, megállapítva azt a sajnálatos tényt, hogy egyikük sem közelíti meg azt a színvonalat, amely tudományos szempontból értékelhető lenne. Nagy hibájuk, hogy túlságosan kihangsúlyozzák a szereplők személyét. K. például Hochmuth főrabbit háromszor is méltatja, S. közli a pápai hitközségnek Róth főrabbihoz intézett levelét stb., az utolsó esztendők alkalmi beszédeit is olvashatjuk. Oldalakon keresztül közlik a hitközségi egyletek tisztikarainak névjegyzékét. K. még fényképekben is bemutatja a nagy elődöket s itt saját fényképét is megtaláljuk. A források használata, megjelölése nem egyszer hagy kifogásolni valót. A munkák a történettudománynak akkor jelentenének számbavehető értéket, ha a zsidóság gazdasági életét rajzolták volna meg, például a szatmári Markovics Mátyás birtokszerzési politikáját, a veszprémi zsidóság gazdagodásának módját, a bevándorlások, a megmagyarosodás történetét. A három munkával azért foglalkoztunk kissé hosszasabban, hogy jelezzük : a zsidóság magyarországi történetének minden feldolgozását szívoson látjuk s ezeknek a nehezen hozzáférhető adatoknak feltárását várjuk. Azonban tiltakozunk az ellen, hogy a „történet" öpenyébe burkolózva a közelmúlt eseményei bíráltassanak meg vagy a még élő szereplők örökíttessenek meg. E munkákból, sajnos, éppen a történetíráshoz annyira szükséges távlati felülemelkedés s az objektív szempontok érvényesítése hiányzik. Bakács István János.