Századok – 1935

Történeti irodalom - Schnabe. Franz: Deutsche Geschichte im neunzehtnen Jahrhundert. I–III. k. Ism.: Varga Zoltán 358

358 TÖRTÉNETI IRODALOM. Schnabel, Franz : Deutsche Geschichte im neunzehnten Jahrhundert. I—III. k. Freiburg i. B. 1929—1934. Herder, 8°, XI+648 ; X+414 ; IX+500 1. Annak az ötven évnek leforgása, amely Treitsehke „Deutsche Geschichte im neunzehnten Jahrhundert" című művének és Sch. munkájának megjelenése között eltelt, kellőképen indokolja ez utóbbi kiadását ; célja pótolni a hiányt, hogy Treitsehke óta senki sem vállalkozott a németség XIX. századi történetének összefoglalására. Nemcsak az új történetírói gyakorlat, új módszerek, a történetíró megváltozott érdeklődési köre sürgette e feladat elvégzését, hanem az a körülmény is, hogy azóta lezárult az a korszak, melynek Treitsehke nemcsak történetírója, hanem egyszersmind képviselője is volt. A XX. század embere egy új korszak küszöbéről már teljes tárgyilagossággal tekinthet vissza a XIX. század szenvedélyes harcaira, nyugodtan vizsgálhatja, mérlegelheti és értékelheti annak eredményeit. Sch. meg tudja ezt tenni, noha előtte teljesen tudatosak kora és az előző korszak ellentétes törekvései. Nem engedi elhatalmasodni magán az ellenszenv érzését, amit oly gyakran megfigyelhetünk azoknál a történetíróknál, akik teljesen saját koruk szemszögéből nézik elődeik életpályáját s mivel törekvéseik ellentétes célra irányzottak, velük szemben állandóan rosszalásukat hangoztatják. Sch. felülemelkedik ezen az állásponton s széles skálájú műveltségével arra igyekszik, hogy a kor emberét, annak szükségszerű belső kiformálódását megértse és kielemezze, noha művét nem csupán korok és kultúrák rajzának szánta, hanem a jelent a történelemből, az életet a fejlődésből akarja megérteni. Ez a gyakorlati célkitűzés azonban a munkát nem teszi irányzatossá ; a szerző tartózkodik attól, hogy említett szempontját a jelenre vonatkozó utalásokkal érje el. így a munka határozottan mély fejtegetések sorozata s gyakorlati törekvése ellenére sem más, mint a kérdések elvont vizsgálata. Sch. művének kétségtelenül legjellemzőbb vonása — ami egyébként szintetikus jellegű munkáknál elsősorban és fokozottan felkelti figyelmünket — eredeti történetírói módszere. Ennek sajátossága azonban nem valami újszerű elvi megállapításban és ezen elv megvalósításában kereshető. Az általa is hangsúlyozott kívánság : a legkülönbözőbb vonatkozásokban megjelenő életnyilvánulások belső összefonódását, legmélyebb gyökerét kikutatni és feltárni, az újabb történetírásnak általánosan hangoztatott törekvése s nem is mai keletű ; sőt ma már széltében alkalmazást nyert az a módszertani elv, hogy a történetírás az igen sok esetben csupán külsőleges szempontokra figyelmező ok és okozati viszonyok kutatásán felülemelkedve elsősorban a tárgyalt kor emberének lelkialkatát teszi vizsgálat tárgyává, hogy azután a világnézet és életszemlélet jellegzetes vonásaiból kiindulva tehesse meg az élet minden megnyilvánulására vonatkozó megállapításait. Sch. munkájának főerőssége ennek az elvnek meglepő következetességgel és eddig alig tapasz-