Századok – 1935
Történeti irodalom - Haumant; Emile: La formation de la Yougoslavie; XV–XXe siécle. Ism.: Lathó István 352
356 TÖRTÉNETI IRODALOM. ból" származtak.1 Ilyen anyagi és erkölcsi helyzetben — gondolhatja az olvasó — valóban nagy igazságtalanságot szüntetett meg a világháború, amikor Nagy-Magyarország területéből a déli részt Szerbiának juttatta. Ha ugyanis Nagy-Magyarországnak ez a része néprajzilag szerb volt a középkorban, szerb a török korban és azután is napjainkig, miért ne legyen ma már politikailag is az? S ez a bekebelezett országrész annál jogosabban szerb birtok, mert rajta mindössze csak 467.654 magyar él, akiknek politikai súlya szétszórtságuk miatt jelentéktelen (v. ö. 737., 732., 728. 1.), másrészt pedig ellensúlyozásul még ma is sok délszláv él idegen fennhatóság alatt, nevezetesen Csonka-Magyarországon, a „folyosó" területén, amely utóbbi csak védhetetlensége miatt nem jutott Szerbiának (732. 1.). Sőt, látva e tényeket, azt mondhatjuk — persze mindig szerző beszél —, hogy „a délszlávok felszabadítása megcsonkítássá fajult" (738. 1.). 3. A szerbek törökkori magatartása európai szempontból szerző minden szépítgetése ellenére is elég sajnálatos. A nemesség egy része ugyanis a szultán jövetelének hírére megfutamodott, másrésze pedig anyagi okok miatt pogány hitre tért s maga is pusztítója lett annak a kultúrközösségnek, amely felé előbb vonzódott. De lássuk a mentőakciót ! A változásnak a szerbek örültek, éspedig azért, mert így a magyarokon bosszút állhattak. Hogy tehát törökké lettek, ezért a tényért Európa előtt a magyar imperializmus felelős. A török alatt sorsuk is jobbra fordult, mert saját despotáiktól is megszabadulhattak. Ezután már bégek, agák, sőt basák is lehettek. Az új urakat hamar meg is szokták, sőt idők multán „számukra a török név már nemcsak kiváltságokkal, hanem számos győzelem büszkeségével is kapcsolódott. S mivel a győzelmek érdemét maguknak tulajdonították, törökebb töröknek vélték magukat, mint Sztambul megvetett turcsákjai". A renegát jugoszlávok a pogányok legbiztosabb eszközei voltak. A XVII. és XVIII. században már annyi volt a balkáni renegát, hogy számban és erőben az igazi törököket majdnem fölülmúlták. A kádi, a mufti meg a szerdár kivételével csaknem az összes magas állást ők töltötték be. Jugoszlávok voltak a fürge nyelvű költők, a határmenti pasalikok fejei, az volt a budai, a temesvári és a belgrádi basa, csakúgy mint összes tisztjeik és katonáik, egyszóval a birodalom igazi urai. Szinte az egész Török Birodalom az elszlávosodás veszedelmének volt kitéve (86. 1.). Ez az európai kultúrközösség szempontjából ennyire „megbízható" szlávság szerző szerint „többé-kevésbbé" mégis „nemcsak Ausztriát, hanem Európát is megmentette a töröktől" (85—92., 151. 1.). 1 A leirt demográfiai viszonyok alapján H. nem átalja a magyarországi szerbek által is lakott területet egyszerűen „Serbie de Hongrie" fábólvaskarikájának nevezni. Különbséget tesz hongrois és magyar közt is. Előbbi jelentése nála egyszerűen magyar alattvaló, utóbbié pedig fajilag magyar. Hongrie az ő fogalmi rendszerében csupán földrajzi értelemmel bíró szó.
