Századok – 1935

Történeti irodalom - Viski Károly l. Bátky Zsigmond 334

TÖRTÉNETI IRODALOM. 341 rá hívni a figyelmet, mert a sablonos néprajzi ábrázolásokban rendszerint csak házról, viseletről és népművészetről esik szó, holott a gazdálkodás igen ősi elemeket őriz. Ilyeneket bőven tár fel nekünk Gy. gazdag irodalmi adatokon felépített s a históriai vonatkozásokat mindenkor kiemelő, élvezetes előadása, amint sorra felvonultatja előttünk a gyűjtögetés (beleértve a méhészkedést), vadászat, halászat, állattartás, földművelés, azután a teherhordás és közlekedés eszközeit és eljárásait. Mindezt lehetetlen itt még főbb vonásaiban is bemutatnunk ; a gazdaságtörténésznek úgyis tüzetesen meg kell ismerkednie nemcsak az ügyes összefoglalásokkal, de a fejezetekben foglalt gazdag anyag egészével. Ki kell azonban emelnünk a tősgyökeres népi szakkifejezések tömegét, amely éppen ebben a fejezetben a legnagyobb. Valóban nagy érdeklődéssel várjuk a negyedik kötethez igért névmutatót, amely a történésznek is nagy hasznára lesz. Egyébként a rendelkezésre álló anyag mennyisége és értéke itt sem egyforma : míg a szőlőművelés tekintetében pl. meg kell elégednünk vázlatos leírással, addig a halászat terén, hála Herman, Munkácsi és Jankó előmunkálatainak, messzemenő következtetések vonhatók le. Ami népi díszítőművészetünket illeti, anyagban itt sem volna hiány, csak егщек értéke hagy hátra kívánnivalót. Ugyanazzal a jelenséggel találkozunk itt, akár a viselet terén : a közönség figyelmét az újabb keletű, cifra holmi, mint : hímzés, csipke, kerámia köti le, míg népművészetünk igazi ősi, anyagukban, technikájukban, formájukban és díszítményükben harmonikus darabjai — mint a porszarúk, bőrmunkák, székely festékesek (szőnyeg) és kapuk — meg nem érdemelt mellőzésben részesülnek. Ezért, meg a helyszűke miatt is, V. — nagyon helyesen — a kéreg-, csont-, szárú-, lószőr- és bőrmunka, szőttes, hímvarrás, csipke, „tojáshímzés", fafaragás, cserépmunka és bábosság részletes bemutatása helyett összehasonlító vizsgálódásokkal igyekszik egyengetni a tudományosabb szemlélet útját. Ezen a téren még sok a tennivaló, hiszen ma még az ősi, keleti formakincset nem tudjuk határozottan elkülöníteni az itt talált, vagy később átvett elemektől. Az utolsó fejezet, V.-nek a hagyomány tárgyairól szóló összefoglalása, melyből itt csak játékműveltségünk fejlettségét emeljük ki, már a szellemi néprajz nagy érdeklődéssel várt köteteihez vezet át bennünket. Igen nagy területet jártunk be a Tárgyi Néprajznak ízes-zamatos magyarsággal megírt, pompás képekkel tarkított közel 900 lapján és csodálatosan gazdag az az ismeretanyag, amit belőle meríthetünk. A népi hagyaték megismerésén, megbecsülésén és szeretetén kívül azonban még egyre megtanít bennünket a két szép kötet : arra, hogy még korántsem állhatunk meg ennél a nagy munkával elért összefoglalásnál. Amint Czakó E. magvas ajánlása szerényen mondja : „Amit a Magyarság Néprajza nyújt, az nem lezárás, hanem indítás és pedig a magyar csodaszarvas jelképi eszményének megfelelő értelemben : vissza-