Századok – 1935

Történeti irodalom - Viski Károly l. Bátky Zsigmond 334

TÖRTÉNETI IRODALOM. 337 a népélet tárgyi és szellemi jelenségeinek vizsgálata közben legfontosabb az eredet kérdése. Félretéve minden „romantikus" szemléletet, állandóan, a legapróbb részletekig meg kell különböztetnünk a primitív közösségi szellem termékeit a „szállománytól" (gesunkenes Kulturgut). A historikusnak kétszeres az öröme, amikor látja, hogy a „Magyarság tárgyi néprajzának" tudós szerzői a néprajzot nem kapcsolják össze — Riehl újra divatossá vált módján — gyakorlati célú szociográfiával (az egyébként igen nagyjövojű falukutatás és a statisztika felhasználásával) és nem kalandoznak el az új német fajelméletre építő ködös mithosz-világba sem, melyben a Grimm-testvérek kezdeménye éled újra,1 hanem általában, amennyire módjukban volt, Naumann alapvetőnek mondható, termékeny módszerét tették magukévá. Ez a módszer ugyanis, mely alkalmasnak látszik arra, hogy megerősítse a néprajz mint külön tudomány jogosultságába vetett hitet és véget vessen a fiatal tudományokra jellemző methodikai ingadozásoknak, szoros kapcsolatot teremt a történelem, különösen annak művelődéssel foglalkozó része s a néprajz között. Mert — túl a primitív-kollektív szellem termékein, melyekre nézve az egyetemes néprajz, a szociológia és a tömeglélektan szolgál becses útbaigazításokkal és tanulságokkal — a felülről alászivárgó kultúrjavak régóta kutatási területe a történésznek is. Csakhogy míg a historikus a fejlődés irányában halad előre, addig a néplélek kutatója a nép körében máig fellelhető javakból indul ki s azokat követi visszafelé a felsőbb társadalmi rétegekig. Hogy új néprajzi rendszerezésünk is ezeken az említett alapokon épült fel, világosan mutatja a bevezető, tájékoztató fejezet, mely a néprajz fogalmát, módszerét, segédtudományait, felosztását öleli fel s rövid történeti és térbeli összegezést is nyújt. Y. könnyed, kerek mondatai Ariadne-fonálként vezetik el az olvasót a nép, a falu hagyományos, közösségi életformái közé, melyek kitaposott útként könnyítik az egyén előrejutását. „A nép, a népi közösség nem tűr egyéniségeket, de neki magának van egyénisége." Népdal, népmese, népnyelv, népművészet a maguk sajátos zamatával mind egy kollektív egyéniség, a személytelen nép alkotásai. Yele foglalkozik, az ő megértésére törekszik a néprajz, amikor „a mai népek teljes műveltségállományában megrekedt ősi szellemi hagyományokat és tárgyi hagyatékokat kutatja", s ezek eredetére akar rávilágítani. „Eszerint történeti módszerű tudomány s célját tekintve legközelebb áll a művelődéstörténethez", de a művelődés folyamatának „minden népre vonatkozólag csak a kezdete érdekli"2. És nagy szolgálatára 1 Az elsőre példa : Becker, H.: Was will Volkskunde ? (Stuttgart, 1934). A másodikra К. von Spiess érdekes könyve : Deutsche Volkskunde als Erschliesserin deutscher Kultur (Berlin, 1934). 2 Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy véleményünk szerint a néprajznak, ha csak másodsorban is, de foglalkoznia kell a „í-zállománnyal", mert össze kell fognia a kétféle eredetű javakat egyfor-Századok. 1935. VII—VIII. 22