Századok – 1935

Értekezések - SZENT-IVÁNYI BÉLA: A pietizmus Magyarországon - 1

30 S ZENT-IVÁN УI BÉLA. országban az ortodoxia a papi tekintélyt magas fokra növelve, a világi befolyást a vallásügyekből teljesen kiszorította. Dunántúl jóval előbb volt világi felügyelője a kerületnek, mint püspöke ; a püspökválasztásoknál érvényesítették akaratukat, sőt még a szigorúan teológiai dogmatikus zsinati vitákba is beleszóltak. Merőben más volt tehát a hazai egyház szervezeti jellege nálunk, mint Németországban ; mégis az tapasztalható, hogy az ortodoxia episcopalizmusa és tudós tanító jellege a meginduló szervezkedésben érvényesítette példaadó hatását. A felvidéki püspökök a gazdag, hatalmas német egyház hivatalos magatartását, a reformmozgalmat elítélő véleményét csorbíthatatlan tekintélytisztelettel szemlélték és kiépítendő egyházuk számára rendszerüket és szellemi habitusukat kötelező példának tekintették. Ez nyilvánul meg már a Rózsahegyen meghozott szervezkedésben is és számos jel mutat arra, hogy később is. Kermann Dániel, a dunáninneni kerület püspöke legfontosabb feladatának tartotta a külföldi egységes szertartási formulák alapján az egységes hazai szertartáskönyv megszerkesztését és bevezetését. Ambrózy György tiszai kerületi püspök 1741-ben körlevelében megköveteli a jegyespárok hittani tudásának ellenőrzését, nyilván az ortodoxia híres Brautexamenjeinek mintájára. Nálunk a pietista reformmozgalom működésével egyidőben szervezkedik a természetesen addig is meglévő ortodox szellem. Bár nálunk nem fejleszthette ki az ortodoxia tekintélyen alapuló jogi jellegű hatalmas egyházi szervezetét, megmeredt hitrendszere éppen tekintélyének erejével mégis uralkodó volt. Bár nálunk a szegény, üldözött pap nem lehetett a Spenertől elítélt „Herr Pfarrer", aki felülről nyert tekintéllyel emelkedik ki a hívek köréből, hiszen üldözött nyájával lélekben egybe kellett forrnia és csak bensőséges hit adhatott számára kitartást és erőt, mégis távol állott a papság sok helyen a pietizmustól megkövetelt mentalitástól. A pozsonyi ítéletek nyomán már a 70-es években 500-zal fogyott pár év alatt a papság száma ; társadalmi és gazdasági viszonyok nem tették e pályát vonzóvá. Az anyagi nyomorúság csökkentette tekintélyét. A külső körülmények bármikor megszüntethették a pap hivatalát, a templomfoglalások bizonytalanná tették megélhetését. A paphiány miatt a gyülekezetek iskoláit befejezni nem tudó kétestudású és erkölcsileg sem kifogástalan emberekre szorultak. A szervezetlenség révén felügyelet és ellenőrzés nélkül maradt helyeken a nyomor nyomán nem kés-