Századok – 1935
Szemle - Taylor; Hugh: History as a science. Ism.: Török Pál 259
SZEMLE. 259 főtitkára, széles alapokra fektetett monográfiában számol be a nyolcvan éves társadalmi intézmény történetéről. A rendelkezésére állott anyagnak megfelelően inkább a közelebbi évek eseményeit adja elő részletesebben. A lendületesen megírt füzet figyelme gondosan kiterjed a nőegylet mindenkori társadalmi szerepére, szociális tevékenységére és kulturális jelentőségére. Szatmárnémeti város eljövendő monografusa szép haszonnal forgathatja majd L. munkáját s illesztheti néhány lapon eredményeit a maga előadásába. Egy ilyen természetű könyvről ez a legtöbb jó. amit mondhatunk. De ez a munka arra is jó, hogy buzdításul szolgáljon a nőegyletnek a jövőre, hiszen a kisebbségi sorsban élő magyarság számára az ilyen karitatív intézményeknek fokozott jelentősége van. Nem hallgathatjuk el, hogy a szerzőt lendületes stílusa helyenkint néha nagyon is elragadta. Asztalos .Miklós. Taylor, Iliitfh: History as a science. London, 1933. Methuen & Co Ltd. 8° VH+138 1. A szerző nem hivatásos történetíró, érdeklődési köre főleg a szociológia, fölfogása Comte követői közé sorozza. A történész célja szerinte az ember tudásának gyarapítása és erkölcsiségének javítása ; a társadalom szempontjából fontosabb az utóbbi. A történetírás régente kiskorúnak tekintette az emberiséget, a teljes igazságot nem merte megmondani, sőt még ma is alig lehet beszélni tudományos történetírásról, legfeljebb porosz, oxfordi, romantikus és több más történetírói iskoláról. A tudományos történetírásnak célja a történelmi fejlődés elveinek, a haladás okainak és természetének fölfedezése volna. (Sietek rámutatni, hogy ebben a célkitűzésben előre megalkotott fölfogás rejlik : a történelemben fejlődésnek, fejlődés elveinek, haladásnak és haladás okainak, természetének létezése van apriori föltételezve.) Erre képtelen volt eddig a történetírás, mert a történetíró elfogultságában csak azokat az adatokat vette észre, amelyek — mondja tovább T. — az ő előre megalkotott világképébe illőek. A környezet nem is tűrte volna, hogy az uralkodó viszonyoknak mintegy kritikája legyen a történelem. Az angol történetírás — nyilván ez lebeg T. előtt — mindenáron annak kimutatására törekedett, hogy az emberiség haladása a demokrácia felé irányul, hogy minden önkényuralom eleve elhibázott, hogy Angliában mindig a parlamenté volt az igazi hatalom. A történelem a civilizáció történelmét azonosítja azoknak a nemzeteknek életével, amelyek sikert értek el, nem' veszi figyelembe, hogy a civilizációt gyakran erkölcsileg, gazdaságilag és vallási szempontból elitélendő korok és eszközök vitték előre. Nem akarja belátni, hogy az emberiség életében a háború a szabály, a béke a kivételes állapot. Nem szabadság, hanem ész kell a tiemzetek kormányzására ; a vezetés, a törvényalkotás még parlamentáris államokban is a kormány kezében van. A kormányzás, „melynek jelentőségét történelmi szempontból nem lehet túlbecsülni", teljhatalomra törekszik, amire szüksége is van, mert csak erős kormány vezetheti sikerreaz államot. Minél nagyobb veveszólvben forog egy állam, annál erösebb kormányra van szüksége, a népnek tehát legtöbb esetben nem olyan kormánya van, „amilyent érdemel", hanem amilyent a külpolitikai viszonyok reákényszerítnek. Az erős kormány nemcsak külpolitikai szempontból, hanem a belső fejlődés szempontjából is előnyös : a, zsarnoki kormány a legtöbb esetben áldásos volt. Helyes az a megállapítása, hogy a háborús hangulatot rendesen nem „háborús ok" idézi elő, hanem a háborús hangulat talál háborús okot. Ezen a téren feltűnően látszik, hogy a tömeg nem olyan erkölcsös, mint az egyén, ami azért tragikus az 17*
