Századok – 1935

Történeti irodalom - Pataki Vidor: Az egri vár élete. Ism.: Banfi Florio 226

TÖRTÉNETI IRODALOM. 227 a második építészeti korszakban (renaissance 1450—-1526) bővült az „ősvár" (11. 1.) a keleti piaccal, vagy mint P. mondja, a „külső várral", mely szerinte valósággal felkúszott a keleti magasabb dombra (26. 1.), holott a várhegy lejtőjén terült el, míg a keleti domb egy különálló magaslat volt, melyről pontos, P.-tól nem ismert topográfiai adatokat Claudio Cogorano (Történelmi Tár. XI. 114.) és Carlo Theti (Discorsi delle fortificazioni, Vicenza. 1617. 93. 1.) szolgáltatnak. Ellenben renaissance-kori építkezés a Paolo da Mirandola rajzán feltüntetett második, vagy külső védöv, P. szerint „gótikus fal"(?), mellyel a középkori várat a XV. század második felében körülvették ; de téves a 2. ábrán közölt rekonstrukció, mert a belső, középkori védöv mellőzésével csak a külsőt szemlélteti s így nem nyújtja teljes képét a renaissance-kori állapotnak. A szerző ezután „viszontagságos idők (1526—1548)", „Dobó-vára (1548—1552)" és „restauráció (1553— 1568)" címek alatt "két egymástól élesen különváló építészeti kort, a harmadikat (1526—1557) és a negyediket (1557—1568) összezavarja. A viszontagságos időkben eszközölt építkezéseket indokolatlan túlzással „nagyszabású vármodernizálás"-nak nevezi (24. 1.), holott az egészen 1567-ig véghezvitt építkezések teljesen átmeneti jellegű (a vár kettéosztása felső és alsó várra, a Varkoclikapu) s szabálytalan igazításokban (Sandri-propugnaculum és Dobó-bástya) s az 1552-i ostrom utáni tökéletlen helyreállítási munkálatokban (Bornemissza-bástya) határozódtak. A 3. ábra, mely a vár 1552-i állapotát rekonstruálja, mellőzi a belső primitív védövet, amellett későbbi állapotot is mutat az 1561-ben emelt középső kapu feltüntetésével. A negyedik építészeti korszak volna az, melyet P. „restaurációnak" nevez (31. 1.), holott inkább az újjáépítés kora volt, mely Paolo da Mirandolának a 4. és 5. ábrán közölt tervei szerint indult meg, de e tervekből csak a várnak terméskővel való kifalazása és az északi tűzfal valósult meg a Zárkándi-félbástyával. Ebben az állapotban mutatja a várat az 1568-ban felvett alaprajz (6. á.), melyen a szakértő szeme könnyen észreveszi azt, amit P. nem látott meg rajta, hogy tudniillik az újjáépített vár új arculata ellenére is megmaradt primitív középkori alapformájában s az újkorban virágzó olasz bástyás rendszer rekvizitumaiból csak irreguláris jellemvonásokat vett fel, miért is már saját korában elavult jellegű volt. Szükségessé vált tehát a vár modernizálása s nem „újjáépítése", mint P. gondolja (41. 1.), melynek folyamán 1569 és 1595 között — szerinte — Ottavio Baldigarának a 7. ábrán közölt modern olasz bástyaövét építették volna meg, habár nem „teljes egészében" (50. 1.). Itt esett P. a másik nagy tévedésbe, midőn Baldigara terveit (7., 8., 9. ábra) legalább kétharmadrészben megvalósítottaknak állítja (43. 1.), bizonyítékra való minden hivatkozás nélkül. Állítását azonban megdönti Carlo Theti tanusága, amelyből nyilvánvaló, hogy a modernizálás csupán a felső váron az északkeleti és délkeleti bástyák és a hozzájuk tartozó kötőgát építésében határozódott, mely tényt Zinzendorfnak 15*