Századok – 1935

Értekezések - SZENT-IVÁNYI BÉLA: A pietizmus Magyarországon - 1

A PIE TIZ M US MAGYARORSZÁGON. 15 Mind Spener, mind a halleiak — természetesen a maguk szempontjából — Luther szellemét akarták érvényesíteni. A keresztény gyakorlati élet és a nevelés terén kétségtelen az ő nyomain haladtak. Az ő szellemében igyekeztek átalakítani a felekezeti életet : a világiak végre aktív tagjai lettek az egyháznak. Lelki szükségleteik kielégítése vált az egyházi élet fő céljává. A hivatalos istentisztelet mellé lépett a házi ájtatosság ; Luther erős biblicizmusa az írás gyakori olvasásában és magyarázatában új életre kelt. A papi ideált is a reformáció szellemében formálták át ; a pap nem polemizál, nem vitatkozik dogmatikus kérdésekről és nem polihistor többé, hanem felelősségének tudatában levő lelki atya, aki a vallásos érzés felkeltésére törekszik szívhez szóló beszédeiben ; a hívő ideálja nem a vallás külső parancsait és tantételeit pontosan teljesítő, hanem a megszentelt életű tökéletes ember. Miszticizmusuk Lutherban is alapot találhatott, hiszen maga is említette irataiban, például a Freiheit eines Christenmenschen-j ében a léleknek Krisztussal való misztikus egyesülését. A lelki újjászületést ő is hangsúlyozza. A láthatatlan egyházról való felfogása a pietizmusban az egyházi reform érdekében érvényesült a „Mauerkirche" lebecsülésében. Fontos ellentétet jelentett azonban, hogy míg Luther az egész társadalmat, nagyobb tömegeket akart meghódítani, addig a pietisták az egyeseken — kisebb csoportokon keresztül óhajtottak hatást kifejteni. Erjesztő kovászként működtek az egyház kebelében. A pietizmus elterjedve a polgárság és a nemesség széles rétegeiben, máig is fennálló bensőséges, bibliaolvasó, de az egyház külső megnyilatkozásai iránt meglehetősen közömbös vallásosságot eredményezett. Ilyen irányú hatásának szempontjából tekinthette a mozgalmat Troeltsch az egyház keretein belül működő szekta-ideál kifejeződésének, mely vele egy időben a katolicizmusban a janzenizmust, a kálvinistáknál a puritánizmust eredményezte és amelynek élesebb kifejezői e korban a holland labadizmus és az Angliában külön egyházzá fejlődő metodizmus. Bár a pietizmusban éppen az előbb említett megtértek kis köréből való kiindulás szektaszerű motívum, mindig elismerte az egyházi felsőbbség egyesítő hatalmát és jogát. Szeparációba nem ment át és teljesen hiányzott belőle minden hajlam a radikális politikai és szociális törekvésekre, amely a hozzá közelálló puritánizmusban, határozottan megnyilvánult. Mindig lojális maradt, sőt szerette a vezető hatalmakkal való szoros kapcsolatot.