Századok – 1935

Történeti irodalom - Stolz; Otto: Die Ausbreitung des Deutschtums in Südtirol im Lichte der Urkunden. I–III. k. Ism.: Sinkovics István 103

106 TÖRTÉNETI IRODALOM. ismerni kell a falukörnyék részeihez tapadó elnevezések közül is lehetőleg minél többet. A nyelv, illetőleg a nép keresésénél nagyon jól használható segédeszköz az oklevelekben előforduló személyek neve. A személy -(kereszt-) neveknek ugyan, amelyek a XII—XIII. századig az emberek egyedüli jelölői, az olyan átmeneti területen, mint Tirol, nem minden esetben és időben lehet hitelt adni. A langobardok pl. még akkor is kitartanak régi germán neveik mellett, amikor már a román nyelvet beszélik, viszont a németajkú lakosság a XIV. század óta egészen áttér a latin és bibliai nevek használatára. Inkább méltók a figyelemre a különböző forrásokból jövő családnemzetség-) nevek, amelyek sok érdekes dologra világítanak reá. így pl. a helységgel, amelyről valakit elneveznek, különböző kapcsolata lehet az illetőnek. Ha egy ember nagyobi) hely után nyeri a nevét, akkor ez azt jelenti, hogy ő ott lakott és azután máshová költözött el, a magában álló udvarház után pedig a rajta élő családot jelölik. Nagyon óvatosan kell annak eljárnia, aki családnevekből akar következtetést vonni hordozóik, valamint környezetük nyelvére, nemzetiségére és öntudatára. A név keletkezésének helyén és idejében rendszerint azt a nyelvet beszélték, amelyből maga a név származik. Hogyha tehát egy családnév német vagy idegen gyökerű, de formájában a német nyelvhasználathoz simuló szóból készült, akkor egészen bizonyos, hogy németajkú lakosság alkotása. A nevek vallomását azonban nem mindig lehet perdöntőnek elfogadni, mert hiszen könnyen megtörténik, hogy az általuk jelölt emberekkel együtt messzire, egészen idegen vidékekre sodródnak el. Hogyha pl. valamelyik faluban felbukkan egy német családnév, abból nem következik, hogy ott németül beszélő népesség lakik, mert az is elképzelhető, hogy a helység színolasz, és az odavándorló németfajú családnak csak a neve maradt meg, ellenben német nyelve és öntudata egészen elveszett. Egy helység népi arculatát csak akkor lehet pontosan leolvasni, hogyha több odavaló családnév jön elő közel egy időben.Gyakran előfordul, hogy egy családot népnévvel jelölnek, ami arra a lakosságra enged következtetni, amelyben az illető él. Valakit ugyanis csak akkor hívhatnak nemzetisége után, hogyha éppen ez feltűnő megkülönböztetője a többi ottani embertől. Ha pl. valahol szerepel egy „Walch" (vagy az oklevélírók fordításában : Latinus) nevű család, akkor a helység népessége német. Ennek a következtetésnek sem szabad azonban minden esetben hitelt adni, mert könnyen megtörténhet, hogy a család nevével együtt új környezetbe költözik át. A nevek mellett más szavak is keresztültörnek a latin takarón és hírt hoznak a vidék élő nyelvéről. Az oklevelek írói ugyanis a jogi és gazdasági fogalmakat rendszerint nemcsak latinul adják vissza, hanem a világosság kedvéért a mindennapi életben használatos formájukban, vagyis németül is kifejezik. így pl. „nomine locationis perpetualis, quod vulgariter dicitur erbrecht" (III. 2. 173. 1. Nr. 31.), vagy „theloneum, quod teutonice dicitur zol"