Századok – 1934

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: Három folyóirat 45

62 IVÍÁLYUSZ ELEMÉR. hatalmas revue, amely felfogásban és külsőségekben egyaránt nyugateurópai színvonalú, ez azonban a kisebbségi problémának csak napi vonatkozásaival foglalkozik s célkitűzésének megfelelően annak a jól ismert „művelt nagyközönségnek" a tájékoztatására vállalkozott, amelyre valamennyi tudományt népszerűsítő folyóiratunk támaszkodik. Egyébként minden kérés, figyelmeztetés és panasz, amely a helyzet tarthatatlansága miatt kifejezést nyert, pusztába kiáltó szó maradt. Bizonyára energikusabban kellett volna a megnemértést eloszlatni és a közönyt megtörni. Ma már ugyanis nyilvánvaló, hogy bátortalanságunkkal, késedelmeskedésiinkkel legalább egy évtizedet jóvátehetetlenül elveszítettünk. Akkor azt hittük, hogy az elszakított magyarság kulturális elnyomása nagyobb már nem lehet. A jelen megcáfolta ezt a pesszimista feltevést. Akkor az elszakított területeken az új célkitűzésű tudományos munkálkodás a még jobb sorsban élő magyarságtól nagyobb pártfogást remélhetett volna s kevésbbé kellett volna tartania a hatalom gyakorlóinak bizalmatlanságától, sőt rosszindulatától, mint a mai nyíltan vagy burkoltan diktatórikus kormányok alatt. S ha évekkel előbb megalapozódott volna pl. Erdélyben az olyan irányú kutatás, amelynek kifejezője, mint bíztató kezdet szép előjele a sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum jubiláris emlékkönyve volt, akkor ma már nagyobb munkaközösségbe szerveződve dolgozhatnának erdélyi történetíróink. Bármily kedvezőtlenek legyenek is a mai viszonyok és szerények az anyagi lehetőségek, feladataink végrehajtását tovább nem odázhatjuk el. A kezdeményezést azonban nekünk, a csonkaországban lakóknak kell megtennünk. Itt kell kialakítani a magyar történet anyagán azt a módszert, amelyet azután megszállt területen működő tudósaink sikerrel alkalmazhatnak a maguk történeti problémáinak megoldásánál. Ez a legkevesebb, amit meg kell tennünk. Hogyan és miként, ennek kifejtése nem ide tartozik. De véget kell érnie annak az állapotnak, hogy az az erdélyi vagy felvidéki fiatal ember, a kolozsvári vagy pozsonyi egyetem volt hallgatója, aki Magyarországra jön, hogy itt tájékozódjék történeti kutatásunk őt érdeklő újabb eredményei felől s megfigyelje, milyen módszer jellemzi azt, tanácstalanul bolyongjon az egyetemek, a különböző katedrák és a kutatóintézetek körül. Azt hisszük, legalább olyan munkalehetőségek közé kell őket juttatnunk, mint amilyeneket a külföldön a mi tudósjelöltjeink találnak. A Győri Szemle, mely 1930-ban indult meg, a legvilágosabban mutatja — akár ellenpróba gyanánt is —, hogy tudományos kutatásunk és érdeklődésünk milyen határok közé zárkózik. Sietünk kijelenteni, hogy távol áll tőlünk, mintha éppen azokra a tudósokra akarnók az egész magyar közszellemet illető felelősséget áthárítani, akik megindítottak egy értékes helyi folyóiratot, azt tanulmányaikkal gazdagítják s fennmaradásához a pénzt is előteremtik. Ellenkezőleg, magát Győrt is azokkal a városokkal szemben, amelyek a kedvező gazdasági viszonyok