Századok – 1934

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: Három folyóirat 45

HÁROM FOLYÓIRA*. 49 volt német s lehetett a czernowitzi egyetem alapításáig a régi Ausztria keleti felében a német tudomány és élet őrhelye, mert a felsőmagyarországi bányászat teljesen német jellegű volt. Nem véve tehát tudomást arról, hogy a magyar állam szuverenitásának nyilvánvaló sérelmére, a nagyobb hatalom s nem a jog segítségével erőszakolta ki a bécsi politika, hogy a kamarai hatóságok ne rendelkezhessenek a bányaüggyel, az 1867-i kiegyezésben sem lát egyebet, mint hogy ekkor ,,az összes magyarországi német iskolák kiszolgáltattak a magyarosításnak, amely nem is váratott sokáig magára". Ennek az idejétmúlt Habsburgfelfogásnak, amely ma oly anachronisztikusan hangzik, alig találjuk egyéb emlékét, ami magában is arra utal, hogy a kisebbségi sors hátrányát érző szudétanémet vezetőségben több valóságérzék van, mint a régi bécsi „alldeutsch" törekvések irányítóiban. A szerkesztőség igazságra törekvésén kívül még egy körülmény van, melynek folytán a magyarellenes tendenciának még csak látszata sincs : a folyóirat munkatársai közt sok magyar tudóssal találkozunk. Ernyey József, Gréb Gyula, Relkovic Neda, Lám Frigyes, Moór Elemér, Richter István, Horvay Róbert neve mindenkit megnyugtathat ily irányban is. A Karpathenland kötetei példát mutatnak arra, hogy milyeneknek kellene lenniök azon magyar folyóiratoknak, amelyek céljukul azt tűznék ki, hogy a csonka országban éppen úgy, mint megszállt terülateken az olvasóközönség szélesebb rétegeiben felébresszék az érdeklődést és a mult iránti fogékonyságot elmélyítsék. A cikkek tudományos kutatások eredményei, de rövidségükkel, változatosságukkal, minden álfilozofáló elvontságtól való mentességükkel élvezhető olvasmányt nyújtanak a nem-szakképzett érdeklődőnek is. A németprónai céhélet leírása (Richter István cikksorozata az 1928—29. évfolyamban), a Selmecbánya múltjából megrajzolt több kép (A. Baker városi levéltárostól), egy-egy falu, mint Krickerhau dűlőneveinek ós régi lakossága névsorának megállapítása, a szepesi parasztház jellegzetes vonásainak feltüntetése, lakodalmi és egyéb népszokások ismertetése elsősorban az illető helységek lakosait érdekelhetik, kétségtelen azonban, hogy a nagyobb összefüggések kutatói sem haladhatnak el mellettük közömbösen, mivel az írók tudatában vannak annak, hogy a magyar-tót-német kölcsönhatások a valóságban is éltek s így azok kiemelésére gondot fordítanak. Nem tagadható, hogy egyik-másik szerző túlságosan is kevés forrás alapján lát a munkához, mint W. Kuhn (1930. 145—161.), aki Körmöcbánya vidéke XVIII. századi állapotának ismertetésénél megelégszik Bél Mátyás és az ismert Acsády-féle statisztikai összeállítás adataival. Ily esetben a levéltári anyag ismerője utólag szívesen adna tanácsot, hogy értékesebb kiegészítő adatokat hói lehetett volna találni, azonban még az ilyen cikkekről is el kell ismernünk, hogy népi öntudatot fejlesztő hatásuk kétségtelen. Míg a felsorolt cikkekkel a Karpathenland a felvidéki magyar történetíróknak nyújt követésre mindenképen méltó példát, -— amivel korántsem azt mondjuk, hogy mi nem tanulhatnánk belőlük — az általánosabb érdekű szaktanulmányokat a céhbeli történetírásnak saját érdekében kellene figyelembe vennie. Közülük különösen kettőt kell kiemelnünk. Ernst Schwarznak, a szudétanémet helynévkutatás Századok. 1934. I—III. 4