Századok – 1934

Történeti irodalom - Sagnac; Philippe l. Lefebvre; George 461

TÖRTÉNETI IRODALOM. 463 alább (122. 1.) e nemzetinek mondott forradalmat „nem fogadta azzal az egyöntetű lelkesedéssel a nemzet, mint az előbbit." A második forradalom az általános választójog jegyében indult meg (122. 1.), míg a 124. lapon „a konventi választások nem az általános választójog megvalósulását, hanem az aug. 10. embereinek diktatúráját jelentették." A harctéri események világos összefoglalása során tagadja, hogy a hadvezetésben új módszer érvényesült volna. Ez a régi maradt és a szövetségesek stratégiai elveitől semmiben sem különbözött. Az utóbbiak eredménytelensége az egységes fővezérlet hiányában rejlett, a közös akciót a híradás lassúsága paralizálta : Londonból Toulonba egy-egy parancs eljuttatása 11 (!) napig tartott. A terrort ismét gazdasági okok tették szükségessé, amely lételében veszélyeztette a forradalmat. A megtorlást a háborús idők lelki feszültségével magyarázza, de az oktalan gyilkosságokat azzal igyekszik enyhíteni, hogy az áldozatok nagyrésze ,,valószínűleg" lázadók, emigránsok és sikkasztok voltak. Annál élesebben ítéli el a külföldi hatalmak „véres" reakcióját, a néhány olaszországi és svájci akasztást és a német szabadkűmőves páholyok bezárását. A Direktórium történetét Guyot dolgozta fel, aki finomabb történeti érzékkel egységes és hű képet nyújt a Brumaire 18-ig terjedő időről. A belpolitika fő törekvése a zilált pénzügyi viszonyok rendezése volt, ami sikerült is a pénzügyigazgatás újjászervezésével, holott ezt gyakran a konzulátus érdeméül szokták felhozni. A külpolitikai törekvések világos előadása a könyv egyik legszebb fejezete. A nagyarányú gazdasági háború Anglia ellen, a spanyol szövetség létrehozása, amely a Földközi-tenger elhagyására kényszerítette az angolokat, a direktóriumot a diplomácia nagymesterévé avatta. Mindez Itália zavartalan birtoklását tette lehetővé, Svájc elfoglalása pedig az új hódításokat katonailag is biztosította. Campoformiót a második koalíció követte, amely Pitt diplomáciai diadala volt. A brumairei államcsínyben a hadseregszállítók és nagytőkések szerepét is kiemeli, kik a kényszerkölcsön elrendelésére államcsínnyel feleltek. Sagnac a forradalom és műveltség viszonyát taglalja. Nagy erőfeszítéseket tesz azon vád elhárítására, amely a köztársaságtól minden kultúrpolitikai koncepciót megtagad, bár kétségtelen, hogy a forradalom rombadöntötte a tudományos élet legmagasabb fórumait és műhelyeit, az akadémiákat és egyetemeket s a tudományok ápolását katonai célok alá rendelte. Rövid, lexikális jellegű összefoglalást nyújt a tudományos, irodalmi és művészeti élet legkiválóbb szereplőiről és a kollektív munka eredményeiről. Mindez azonban a forradalommal inkább csak külső kapcsolatban volt, a szerves fejlődést tekintve a XVIII. század mozgalmainak szülötte. Néhány sorban összefoglalja S. a jogalkotás, közoktatásügy és az ezzel összefüggő nyelvi egységesítésre irányuló intézkedéseket. Előadása során számtalan, mosolyra késztető sort olvasunk, amidőn a szellemi élet területén is köztársasági és demokrata színt akar kimutatni. A színészetről azt írja,