Századok – 1934

Történeti irodalom - Andreas Willy: Deutschland vor der Reformation. Eine Zeitenwende. Ism. Révész Imre 451

TÖRTÉNETI IRODALOM. 455 A szinte áttekinthetetlen tarkaságú német politikai szétdarabolásban egységes, nagyvonalú szempontok szerint teremt rendet a megértés és a szemlélet számára. Politikai eszmeáramlatok, újra meg újra felvetődő s megint csak zátonyra jutó birodalmi reformtörekvések mellett hatalmas arányú s a részletekben különösen finom kidolgozású képet fest I. Miksa császárról, ,,az utolsó lovagról", akinek lelkiségében, eszmevilágában, törekvéseiben megint csak pompásan szembeszökik a közép- és újkor ölelkezése, ennek az egész „kormesgyének" kiváló mértékben átmeneti jellege. Az abszolutizmusra hajló német Landesherr alakja, a tartományi bürokrácia kialakulása' a német jogéletben a római jog befogadása által bekövetkezett végzetes fordulat megvilágítása után a rendiség és különösen a haldokló lovagvilág rajza következik, a lovaglelkiség és lovagi életformák művészi és szolid megalapozású képe, amelyek ellenállhatatlan vonzóerővel voltak a polgárságra is. A városok gazdasági életének s ezzel kapcsolatban a korai kapitálizmusnak levezetése és ábrázolása elméleti beállítások helyett szemléleten nyugvó értelmezést nyújt s a termelés, a tőke, a munka kérdéseinek szürke világát a lélek varázsával teszi vcnzóvá ós mozgalmassá. A fejezet tetőpontja itt is személyiségrajz : a Fuggerek, főként a „gazdag" Jakab személyiségének, szédületesen átfogó kereskedelmi és fináncelméjének és egészen újkori típusú profitéhségének a rajza, aminthogy általában a német korakapitalizmus története szerinte „a legerősebb mértékben személyiségek története". A német város kulturális jelentőségéről írja a szerző könyvének úgy tudományos felszereltség, mint lélekelemző és szemléltető erő tekintetében legfényesebb lapjait : a német várostörténetnek valósággal szintézisét. A városok belső szerkezete, alkotmányos belviszályai, szociálpolitikája, a zsidókérdés bonyodalmai, az erős önállósági törekvések az egyházi élet terén, az irodalmi és művészeti élet, a nyomdászat, a könyvkereskedés felvirágzása, a városi humanizmus különösen nagy jelentősége, egypár remek humanista polgárportré, így különösen a nürnbergi nagy szenátor Pirkheimer Willibaldé : egy győzelmesen bontakozó „laikus kultúra" fényes képe. E mellé állítja a legmélyebb árnyat : az agrárviszonyok rajzát, a szűnni nem akaró parasztforrongások villámló viharfelhőivel. Különös figyelmet fordít a parasztságnak az egyházhoz való viszonyára, amely egyáltalában nem volt radikálisan forradalmi s igazában csak a papság világi hatalmát, a papot, mint földesurat nem tűrte szívesen. Végül a kor szellemi életét, művészetét foglalja össze. Természetesen „szellemi élet" volt az is, amit eddig bemutatott, mert hiszen mindenütt, a gazdasági tevékenység ismertetésénél is leásott az értékelő és értéktermelő lelkiség gyökeréig. Most azonban a szellemi élet legarisztokratikusabb nyilvánulásait veszi külön is vizsgálat alá : a német humanista eszmevilágot és annak szellemtudományi törekvéseit és termelését , továbbá a természettudományi ós természetbölcseleti renaissancekísérleteket, végül „Der Ausklang der Gotik" sokatmondó címe alatt a képzőművészet életét és alkotásait. Különös finomsággal mutatja meg itt a humanizmus sokarcúságát : miként keveredik éppen a német humanizmusban erős egyházi tradícionálizmus a biblikus-evangéliumi egyház- és vallásreform türelmetlen követelésével, skolasztikus hagyományok pogány filozófiai hatásokkal, misztika és racionalizmus, erős ethikai szenvedély és érzéki szomjúság, hűvös kriticizmus és reflektálatlan életöröm. Agricola, Celtis, Reuchlin, különösen pedig Hutten és Erasmus arcképei nagyvonalúak, a részleteknek düreri rézkarchoz hasonlító finom és szeretetteljes