Századok – 1934

Történeti irodalom - Andreas Willy: Deutschland vor der Reformation. Eine Zeitenwende. Ism. Révész Imre 451

TÖRTÉNETI IRODALOM. 453 gyilagos Ranke is, nemlegest viszont az iskolát teremtett Janssen, akiről az elfogulatlan protestáns bírálat is elismer annyit, hogy tények meghamisításával nem vádolható, csak a tények csoportosításában és értelmezésében nyilvánul nála a célzatosság, — de akiről viszont legkitűnőbb tanítványa és müve folytatója, Pastor, is kénytelen megállapítani annyit, hogy a tárgyilagosság „finom határvonalát" nem mindig sikerült tiszteletben tartania. Mivel a reformáció korában felvetődött vallási és egyházi problémák a jelennek is élő és kínzó kérdései, a mai emberi lélek sem tudhat tőlük tökéletesen szabadulni, ha tisztán tudományos célú is vizsgálódása. De viszont ma már megannyi nagyértékű kísérletezésből kiérlelődöttnek tekinthető legalább annyi tanulság — mint A. mondja — hogy „az egyházjavítás szükségességének mértéke és eszközei s általában maga az a kérdés, szükség volt-e a katholicizmussal való szakításra, alighanem mindörökre különböző megítélés tárgya marad" (627. 1.). S hasonlóképen az is kiérlelt megállapítás — már Ranke megvetette ehhez az alapot, de különös mértékben a legutóbbi félszázad kutatásai tették nyilvánvalóvá —, hogy a reformáció előkészítésében a vallási és egyházi kérdésnek bármilyen mély és sorsdöntő, de nem egyedülálló szerepe van : a kor egész politikai, társadalmi, gazdasági, sőt a valláson kívüli szellemi élete is tele van a pattanásig feszülő krízises problémákkal, amelyeknek meglátása és átértése nélkül, pusztán és egyedül csak vallási és egyházi ellentétekből vezetni le és magyarázni a német cinquecentót, éppen olyan elégtelen és hamis képet adó eljárás, mint hogyha valaki az olasz cinquecentót kizárólag művészettörténeti elemzéssel akarná kimeríteni. A szerző ugyan protestáns ember, de művének mindössze talán egy vagy két olyan mondata van, amelyekből erre a kevésbbé iskolázott szem is következtethet, egyébként pedig a hitvallási és világnézeti szempont befolyásának nyoma sincs nála. Ahogy embertől egyáltalán lehetséges, úgy beváltja a „föltétlen", a „rendíthetetlen" igazságosságra vonatkozó ígéretét, amelyet többször kifejez. Műve célját a következőképen jelöli meg : „Darstellung des gesamtdeutschen Geisteslebens, ein Stück Volksgeschichte also". Módszere : „eine synthetisch verknüpfende Betrachtungsweise, die bei aller Freude an der farbigen Aussenseite der Dinge zu ihrem geistigen Kern vordringt." Tehát a valódi, minden doktrinerizmustól ment szellemtörténeti módszer, amely nem érheti be a puszta analízissel — ez csak föltétlen előföltétele —, hanem „unbedingte Anschaulichkeit"-re, „greifbare, sinnliche Lebensnähe" ábrázolására törekszik (632—4. 1.). A szintétikus szemléletességre törekvés a mű külső formájára is kihat : a „lábjegyzeteknek" aprólékos tudományos apparátusa — néha már inkább csak cafrangja—eltűnik s helyüket (éppúgy, mint a Hóman—Szekfűféle Magyar Történetben, a mellyel a mű egyébként koncepciójában és módszerében is a legszorosabban rokon) a könyv végén az egyes fejezetekhez fűzött, a kútfőirodalomról, a kutatás jelenlegi állásáról, módszeri kérdésekről és egyéb „műhelytitkokról"