Századok – 1934
36 FliEIDELL AMBRUS. A káptalan pedig azt, akire az örökbérletet ráruházta, következetesen jobbágyának, ritkábban hospesének nevezte, valószínűleg azért, ha a saját városának polgárait a királyi város polgáraitól megkülönböztesse és a királyi város által állandóan támadott iurisdictio ját ezzel is kifejezésre juttassa.1 így, jobbágyainak nevezi a káptalan örökbérlőit, városi polgárait azoknak a küzdelmeknek a során is, amelyeket a tőlük fizetett jövedelemért és a felettük gyakorolt iurisdictióért a királyi várossal évtizedeken át folytatott. Jobbágyainak nevezte városi polgárait a győri káptalan is.2 Az ilyen örökbérlet ugyanis az örökbérlőnek nemcsak gazdasági viszonyait befolyásolta, hanem a jogi helyzetét, a társadalmi szervezetben való elhelyezkedését is megszabta.3 Hogy a káptalan ezt a iurisdictio ját Esztergomban hogyan gyakorolta, vájjon közvetlenül a prépost ítélkezett-e felettük, mint a káptalan örményi polgárai felett és csak a vérontással kapcsolatos ügyekben való bíráskodást bízta a káptalan világira,4 avagy rendes bírájuk volt, mint a győri káptalani polgároknak, akit a polgárok maguk választhattak, mint a váradi káptalani városban látjuk,5 -—.nem tudjuk, nincsenek rá adataink, de egyelőre nem is érdekel bennünket. Összegezve az elmondottakat : az esztergomi káptalan két címen volt birtokos Esztergomban. A királyi városban kezén volt néhány telek, amelyeket vétel és valószínűleg kegyes adományként szerzett, de ezen kívül 1325-ig birtokában volt az egész Szent Lőrinc-város, észak és kelet felé a város árkain túl fekvő nyúlványaival és a vásártérrel együtt, amely a káptalani város déli határán feküdt. A káptalani várost a káptalan immunitása alapján, földesúri jogon bírta, iurisdictióval és összes jövedelmeivel. Arra, hogy ez utóbbi mikor és hogyan került a káptalan birtokába, csupán következtetni lehet. Bizonyos csak annyi, hogy a szóbanforgó terület 1221-ben már az esztergomi káptalané volt. Ekkor ugyanis Miklós nádor előtt, aki a jogtalanul elfoglalt udvarnoki földek visszaszerzésével volt megbízva, az esztergomi udvarnokok panaszt emeltek a 1 U. о. II. 242., 314—315., 614—615. stb. 1. 2 Anjoukori okmánytár. Szerk. Nagy Imre és Nagy Gyula. Budapest, 1879—, VII. 151. 1. 3 Rietschel, S. : Die Entstehung der freien Erbleihe. Zeitschrift der Savigny-Stiftung, Germ. Abt, XXII. (1901.), 188. 1. 4 Mon. eccl. Strigon. II. 708. 1. 5 Bunyitay V. : A váradi püspökség története. Nagyvárad, 1883—, II. 292. 1. és u. a. : A váradi káptalan legrégibb statutumai. Nagyvárad, 1886., 65. 1.
