Századok – 1934

Történeti irodalom - Brückner; Alexander: Dzieje kultury polskiej. I–III. k. Ism.: Komoróczy György 236

238 TÖRTÉNP^TI IRODALOM. nincsenek problémái, az iskolaügy egyhangú, schematikus. Csak II. Szaniszló Ágost uralma hozott valami változást 1765-ben. De ekkor már késő volt. A külpolitikai eseményeknek gyors pergése lehetetlenné tette azoknak a szép eszméknek megvalósítását. amelyeket a király Stackelbergnek a Czartoryskiaknak támogatása mellett kitervezett és amelyek az iskolaügyre, az államéletre, hadügyre, bírósági szervezetre egyaránt kiterjedtek. Staszyc még kidolgozta az új tantervet és közoktatásrendet, — de annak hasznát már csak az orosz uralom alatt fejlődő Wilno látta. A felosztott Lengyelország kultúrája idegen köntösbe öltözködött, tudósai idegen kultúrának a hirdetői voltak. Az államélet pedig megoszlott. Sőt a társadalmi fejlődés is megváltozott. Míg a parasztság orosz földön rabszolgaságban élt, addig Nagylengyelországban a német intézmények szabadabb lélegzetvételhez juttatták a tömegeket. Az igazságszolgáltatás terén a napoleoni Lengyelország a Code de Napoleon-t ismerte, az orosz uralom alattiban pedig a II. Katalin-féle orosz reformok maradtak meg. Es így fejlődött hosszú időn át a lengyel lélek, a lengyel kultúra. Körülbelül ez az összefoglalása B. könyve tartalmának. Már az elején említettük, hogy ez a könyv a legjobb szintézise a lengyel élet fejlődésének. B. nagyon széles látókörű tudós, nyelvész és irodalmár, ami sok előny birtokába juttatja őt, — így a helynevek eredetének kutatásánál jobban meg tudja állapítani az őslengyelség elterjedését —, de sok hátrányt is ír terhére. Nem érdeklődik például az államélet belső története iránt, nem kutatja a fejlődés okait. Nála az államéleti és gazdasági jelenségek csupán „vannak", de azoknak létrejötte teljesen ismeretlen. E hiba miatt belebotlik egy másik akadályba is : az általános európai fejlődést, szellemi mozgalmakat, társadalmi megmozdulásokat egyáltalában nem veszi figyelembe. Természetes, hogy ezek után „hatást" a lengyel életre nem is lát. A lengyel fejlődés önálló, külön darabja az európai történelemnek, — mégis ugyanazokon a síneken fut. Egyetlen egyszer említi pl. a magyar élettel való kapcsolatokat, amikor Balassáról ír a legteljesebb elismeréssel. Majd a társasági élet, a ruházat tárgyalásánál — szintén Balassával kapcsolatban — a magyar formák átvételéről szól. Nem érezzük ki könyvéből a történetíró vitalitását, tárgy szeretetét, csupán ott, ahol irodalomról és művészeti életről van szó. Módszerének hibája az is, hogy eltördeli az eseményeket ; minden életmegnyilvánulást önállónak látunk, nincsenek meg az életágak közötti kapcsolatok. Az már csak temperamentum kérdése, hogy néhol nagyon erős szubjektivizmussal színez, pl. a XV. századi papságnak, élete vázolásánál, szemére veti, hogy csak a gazdagodással törődött, de a nép oktatásával nem. Vagy politikai meggyőződését húzza rá az eseményekre. Úgyszintén a kultúrfejlődés leírásának keretei közé tartoznék az is, hogy a gazdasági elemek, koncepciók történetét megtárgyalja ; ez azonban hiányzik. Mindenesetre nem esett abba a hibába, mint a németek közül pl. Friedell, hogy csak a