Századok – 1934

Történeti irodalom - Martin; Alfred: Soziologie der Renaissance. Ism.: Huszti József 233

TÖRTÉNETI IRODALOM. 22!) nem érdekelték a magyar történetírók véleményei és megelégedett a régebbi német történetirodalom (Biidinger, Huber, Heinemann, Lüttich stb.) teljesen elavult megállapításainak átvételével ; ezek felfogását, úgy látszik, a maga koncepciójához közelebb érezte. * " Deér József (Szeged). Martin, Alfred: Soziologie der Renaissance. Zur Physiognomik und Rhythmik bürgerlicher Kultur. Stuttgart, F. Enke-Yerlag, 1932. 8°, 135 1. M. könyve eredetileg az Alfred Vierkandt szerkesztésében megjelent Handwörterbuch der Soziologie (1931) egyik nagyobbterjedelmű cikkének készült Kultursoziologie der Renaissance (495—510 1.) címmel. Könyvformában való újabb kiadását indokolja az az előszóban is megemlített körülmény, mely szerint a lexikon-cikk munka közben annyira megdagadt, hogy egyes részeit a szerző a lexikonban kénytelen volt mellőzni. Az eltérés a két kiadás között valóban jelentékeny. Teljesen új rész például a könyvben az egész III. fejezet (a 106. 1.-tól kezdve), mely az egyház és a renaissance-társadalom egymáshoz való viszonyát tárgyalja. De jelentékeny bővülések vannak az 1. és II. fejezetben is. Az előbbiben a Besitz- und Bildungsschicht с. alfejezet a szerzőnek egyik külön megjelent tanulmányát illeszti be az új összefüggésbe. (Humanismus als soziologisches Phänomen, Archiv für Sozialwissensch. LXVIII.) Az utóbbiban három- új alfejezetet is találunk : Humanismus als Romantik und Restauration — Der Bankerott des Bürgertums und Ruf nach der Diktatur — Die Verhöfischung der Gesellschaft. A jelen könyv tehát nem egyszerű. különlenyomat, hanem alapjában véve az eredeti elgondolás első megvalósítása. Csak sajnálnunk lehet, hogy a szerző az új forma által nyújtott lehetőségeket az olvasó javára már nem használta ki : ennyiben megmaradt a lexikoncikk korlátai között. A forrásutalások, általában a jegyzetek mellőzésére gondolok, melyet a szerző azzal okol meg, hogy nem történeti anyagot, hanem szociológiai analízist és szintézist kíván nyújtani. Mivel azonban megállapításait mégis csak a konkrét történeti anyagból kell elvonnia s ezt a műveletet a kritikus hajlamú olvasó szeretné ellenőrizni, a szerző magatartását ezen a ponton kénytelen vagyok kifogásolni. A „vérbeli" szociológusnak a könyv olvasása közben támadó szubjektív érzéseit a konkrétumokat soha elhanyagolni nem tudó filológustörténész mivoltomban nem merem még csak elképzelni sem : én magam — ezt be kell vallanom — szeretném mindig pontosan tudni és ellenőrizni, hogy a szerző még a realitás talaján áll-e, vagy esetleg magasröptű absztrakciói már a tények világán túl, a „tiszta" szociológia sztratoszférájában kalandoznak. Egy-két forrás-utalás, mely a tények respektálásáról tanúskodnék, már csak pszichotechnikai szempontból is jó szolgálatot tett volna a nem-szociológus érdeklődőnek annyiban, hogy meg-megrendülő bizalmát helyrezökkenti. Jellemző, hogy a kis kötet végén a név- és tárgymutató — ezek után érthető okokból — hiányzik,