Századok – 1934

Történeti irodalom - Fitz József: Hess András; a budai ősnyomdász. Ism.: Domanovszky Ákos 224

226 TÖRTÉNETI IRODALOM. 22!) korlatának megvizsgálása után végre Georg Lauerben találja meg a szerző Hess mesterét s megállapítja, hogy Hess típusa egyes majuszkulák kivételével Lauernek 1472 februárjáig használt típusával azonos. Lauer e típust ez időpont után többé nem használja, szóval kilépő segédjét — amint ez akkor szokásos volt — típusokkal felszerelendő, átengedte neki saját régi típusát. E döntő bizonyíték mellett azonban F. még további érveket is talált megállapításának alátámasztására, így például Lauer korrektorának, Pomponius Laetusnak Mátyás királlyal való kapcsolatában. Hess mestereinek kiderítése után budai szereplésével foglalkozik a szerző. Itt már — a közvetlen adatok teljes hiányában — egyrészt az egykorú külföldi nyomdák üzemi és üzleti viszonyainak, másrészt pedig a Chronica tanúságának alapján igyekszik világot deríteni a budai nyomda gazdasági alapjaira, berendezésére, személyzetére és üzemmenetére. Az így megrajzolt kép bepillantást enged az ősnyomdák életébe és munkájába, hátterét egy egész foglalkozási ág küzdelmei, törekvései, szociális és gazdasági viszonyai képezik. Szerző széleskörű nyomdászattörténeti és nyomtatástechnikai tudása s az a minuciózus analízis, amelynek Hess két autentikus nyomtatványát aláveti, kezébe adják az eszközöket ahhoz, hogy a szedésrészletekből megállapítsa a sajtók számát, ezekből hozzávetőleg a nyomda személyzetének létszámát, továbbá felszerelésének beszerzéséhez és a — valószínűleg Budán felfogadott — személyzet kiképzéséhez szükséges időt — ami megmagyarázza Hess hosszú tétlenségét —, a Chronica szedésének menetét és a kinyomásához szükséges időt, a példányszámot és a valószínű árat. Hess nyomtatványainak vízjegyei s papírbősége és Briquet víz jegykatalógusának lelőhelyjegyzéke alapján arra a fontos megállapításra jut, hogy Magyarországnak már a XV. század eleje óta volt saját papíripara. A valószínűségek között ismét akad egy frappáns feltevés, az tudniillik, hogy a budai nyomdának valószínűleg van még egy fennmaradt terméke : Antoninus Florentinus Confessionaléjának egy 1477-i kiadása. A fejezet, melyet ennek a kérdésnek szentel, ismét egyike a könyv legszellemesebb részeinek, egyúttal azonban az alapos ősnyomtatványmeghatározásnak is példája. A kizárólag Magyarországon előforduló nyomtatványt — típusai alapján — a Gesamtkatalog der Wiegendrucke Mathias Moravus nápolyi nyomdásznak tulajdonítja. F. sorra veszi a nyomtatvány vízjegyeit, szövegvariánsát, kolofonját, ortografiáját és szedésbeli sajátságait (sorbázis, sorzárás, szedésrészletek, címelhelyezés, registrum, fekete-piros nyomás) s megállapítja, hogy mindezek Mathias Moravus ellen vallanak, viszont nem egy közülük Hess mellett szól. A legsúlyosabb érv, a típus, azonban Mathias Moravusra mutat, ki háromszor használja, bár valamivel kisebb alakban s mindig csak mint kiemelő típust egy kicsiny szövegtípus mellett. A típus és az egyéb sajátságok közti ellentmondást F. a következő feltevéssel hidalja át : Mathias