Századok – 1934
Történeti irodalom - Luby; Štefan: Liptovsky a turčiansky register z roku 1391. Ism.: Murarik Antal 221
TÖRTÉNETI IRODALOM. 22!) kialakítására meginduló munkálatnak első feladata a források feldolgozása. Mivel meggyőződése szerint a szlovák jogtörténet legfontosabb két forrásgyűjteménye az 1391-ből származó liptói és túróéi regisztrum, értekezésében ezeknek magánjogtörténeti szempontból való feldolgozására vállalkozott. A közjogi vonatkozásokat kerüli. Munkáját a szerző nagyon leegyszerűsítette azzal, hogy beérte a regisztrumokba foglalt kivonatokkal s nem tanulmányozta a fennmaradt és egész szövegükben publikált okleveleket, noha ismeri Horváth Sándornak róluk készített jegyzékét. (Történelmi Tár. 1904.) L. úgy látja, hogy a két regisztrum szláv joganyagot tartalmaz. Már az előszóban írja, hogy célja kimutatni azt, hogy „Liptó és Túróc lényegesen különbözik Magyarország többi részétől". (4. 1.) E különbség megnyilvánulási formáját a liptói és túróci jobbágyfiúk javára történő „conditionalis donatio"-ban látja. A conditionalis donatio lényege az, hogy a liptói és túróci — „helyesebben" felvidéki (91. I.) ! — jobbágyfiúk (risski jobagioni), bár jogállásuk lényegében a nemesekével egyezett, a donációt nem „érdemeikért" kapták, mint a nemesek, hanem feltételhez kötve : teljesítendő katonai szolgálatuk fejében. (53—54. 1.) Jogilag tehát a katonáskodás kötelezettsége, mint jogügyleti mellékhatározmány, a feltétel nélkül tett nemesi donációnál csak hallgatólagos meghagyás, a conditionalis donatio esetében azonban kifejezett felbontó feltétel. Mindkét esetben azonos a kötelem tárgya : katonai szolgálatát mind a nemes, mind a jobbágyfiú azonos kiváltság mellett, tudniillik „sub vexillo regis" és „in quolibet regio exercitu" teljesítette. (55. 1.) A donatariusokkal foglalkozó fejezetét arra használja fel, hogy Chaloupecky romantikusan tendenciózus művére (Staré Slovensko. Bratislava, 1923.) támaszkodva, felsorakoztassa azokat a cseh családokat, amelyek — szerinte — az itteni telepesek zömét és legelőkelőbb rétegét alkották. (32. 1.) Bár mellékesen lengyel, rutén és oláh telepeseket is talál, magyart nem vesz észre, de — szlovákot sem ! A letagadhatatlanul magyar családokat az apróbetűben (32. 1. 4. j.) találjuk meg, — köztük a szerzőét is — de ezekről azt állítja, hogy elmagyarosodott csehek. Más helyütt (4. 1.) megjegyzi azt, hogy Majláth Béla, magyar tudós létére is, Liptóban csak egyetlen „hibátlanul magyar származású" családot talált. A szlovák családok elhallgatása miatt egy szóval sem mentegetődzik. A legutolsó sorokban arra hivatkozik, hogy J. Stanislavnak megjelenendő könyve (Liptovské nárecia), nyelvészeti alapon jut az ő felfogásával azonos eredményre. L. értekezésének érdekes fejezete a regisztrumok donációs levelei és Zsigmond csehországi donációs levelei közötti különbözőségek kimutatása. Két komolyabb ellentétet tud csak felemlíteni. Az egyik az, hogy Vgehrad, a cseh Werbőczy az ősiségét ősrégi jognak minősíti, ellentétben az 1351-es dátummal (63. 1.), a másik pedig a „per eum" klauzula, melyet a cseh joggyakorlat oly módon értelmez, ahogyan attól a Tripartitum óva int. (65. 1.)
