Századok – 1934

Történeti irodalom - Draganu; Nicolae: Românii în veacurile IX–XIV. pe baza toponimie şi a onomasticei. Ism.: Tamás-Treml Lajos 211

TÖRTÉNETI IRODALOM. 22!) bail úgy vélekszik, hogy a honfoglaló magyarok a Balatontól délre eső terület valamely részén új latin, de nem oláh nyelvű néptöredéket találtak, továbbá Pais, aki szerint nem tarthatjuk lehetetlennek, hogy a honfoglalás ideje táján csakugyan élt a volt római Pannóniában, vagyis a Dunántúlon a Mura és felső Rába vidékén valami oláh pásztornépség, amely római, t. i. latin eredetű nyelven beszélt s akiknek csak Anonymusnak a jelent a múltba visszavetítő hajlama adhatott helyet Pannóniában, a pannóniai oláhokra vonatkozó Gesta-adat félreértésével összejátszva (Magy. An., 129—130.). Hogy a Dúnántúlon a dunai limes feladása után is még hosszabh ideig tovább élhetett a római kultúra s így Romani-h jelenlétével számolhatunk, azt régészeti és helynévi kutatások bizonyítják. Alföldi mutatta ki, hogy a keszthelyi római kultúra nyomai a VI. század végéig követhetők (1. Hogyan omlott össze a római védőrendszer Pannóniában. Hadtört. Közi. 1925. és Der Untergang der Römerherrschaft in Pannonién. Ung. Bibi. 10.), sőt, mint ezt szíves szóbeli közléséből tudom, még a VIT. században is feltételezhető a dunántúli római kultúra folytonossága, amelynek megmaradási feltételei merőben különböztek Dacia Traiana különlegesen kedvezőtlen viszonyaitól. Ernst Schwartz bajor emlékek alapján végzett helynévkutatásai után bizonyosra vehető, hogy a VIII—IX. században Bajorországban, Salzburgban, Felső-Ausztriában és valószínűleg Bécs környékén is laktak vulgáris latin nyelvet tovább beszélő lakosok, akiket a bajorok .Walchen' és ,Parsclialken' néven neveztek. Ehhez Melich még hozzáteszi : hogy mivel pedig a Dunántúl a IX. században egyházi tekintetben részint Passauhoz (Rába—Rábcáig), részint pedig Salzburghoz tartozott, nem lehetetlen, hogy az egyházak szolgálatában ilyen Romanik = .Walchen und Parschalken' állottak (i. m. 416.). Ha igaz Moór feltevése, amelynek értelmében a Dunántúlon található négy Otazfalu az Anonymus által emlegetett RomaniVkaX áll kapcsolatban (Ung. Jb. IX., 65—66.) s amelyek közül kettő mindmáig fennmaradt, úgy ebből az következnék, hogy a magyarok ezeket a Romanikat oíaezoknak nevezték s így az olasz szó első és legrégibb jelentése nyelvünkben — feltéve persze, hogy a honfoglaló magyarok csakugyan találtak neolatin néptöredéket Pannóniában — .dunántúli vlach (nem románnak nevezett oláh)' lehetne, amelyet azután a dalmátokra és a tulajdonképeni olaszokra is alkalmaztak. Úgy hiszem, nyelvészeti bizonyítékot is tudok idézni arra, hogy a dunántúli román, azaz új-latin nyelv, megmaradása esetén nem lett volna azonos az oláhval. Luzsénszky Vilmosnak ,,A pannóniai latin feliratok nyelvtana" címen közölt tanulságos adatai (Egy. Phil. Közi. 1933.) már első pillanatra is az ősoláh hangállapottal ellenkező képet festenek a dunántúli latinság vulgáris sajátságairól. Ilyen pl. az й > о hangfejlődós, amely a szárd, az oláh és az albán nyelv latin elemeinek kivételével az összes román nyelvekben mint zárt о folytatódik, illetve további sorsa a zárt o-éval párhuzamos s csak az említett nyelvekben őrzi meg и hangértékét (pl. oláh vulpe, ellenben olasz volpe, ó-francia golpil stb., oláh plumb, olasz piombo, francia plomb, albán plumb stb.). Ezzel szemben a pannóniai feliratokon ilyen példákat találunk : CON, oláh cum, olasz con, spanyol con ; VOLCANO, AVONCVLO (i. h. 95.). Az sem bizonyít az oláh javára, hogy a rövid, illetve nyílt e a feliratokon néha ei kettőshangzó alakjában jelentkezik, holott az oláhban ebből a magánhangzóból nem ei, hanem szabályosan ie, ia lett, pl, equa > iapä, terra _> tierra (v. ö. spanyol tierra) > tearä > lará stb. A feliratos anyagnak kimerítőbb kiaknázásával az oláh