Századok – 1934

Értekezések - M. CSÁSZÁR EDIT: Újabb színésztörténeti irodalmunk 201

ÚJABB SZÍNÉSZETTÖRTÉNETI IBO DALMŰNK. 205 tésében, hogy „a művészi természetből . . . ki van zárva a páthosz." Az extatikus elem ilyenfoku alárendelése a mimikainak teóriában is téves, a gyakorlatban pedig megvalósíthatatlan ; nincs színész, aki Oedipust, vagy akár Leart pátosz nélkül tudná adni.1

Mindeme botlások mellett is figyelemreméltó munka K. könyve, amelyet lekicsinyelni nem kell, nem is szabad, lévén csupán részlete egy nagyobb tanulmánynak. Igaz viszont, hogy az olvasott —- talán rosszul kiválogatott ? — szemelvényekből ítélve, az a benyomásunk, hogy a „magyar színjátszás fejlődós történeté"-nek feldolgozása és „az egyes korok művészi lényegének kifejtése" K. után sem számítanak színészettörténetünk megoldott kérdései közé. A színészettörténetírói módszer egy magasabb fokát jelenti az az eljárás, amikor a vizsgálandó tényezők között a publikum is megjelenik. Vannak témák, amelyek csak ilyen módszerrel tárgyalhatóak. Aktaközléseken s a kizárólagos irodalomtörténeti vagy esztétikai szemléleten felülemelkedve, de ezeknek a segítségével és társadalomtörténeti tudást is felhasználva, a szintétikus módszer az, amely a színház kapuin túl is tekint, mert jól tudja, hogy a színház nemcsak anyagilag, de lelkileg sem állhat meg a külső világ nélkül, s hogy a színház e külső világ terméke.2 A szintétikus színészettörténet, ez a — közönségvizsgálattal — történeti segédtudománnyá emelkedett tudományos műfaj két tételt van hivatva bebizonyítani : az egyik az, hogy minden tudományág határait a velük foglalkozók képességei vonják meg és nem a bölcselkedők,3

a másik pedig a régi Schilleri mondás : végtelen az a befolyás, amelyet a színpad a nemzet szellemére gyakorol. A magyar szakirodalomban is jelentek meg újabban szintétikus feldolgozást igénylő munkák ; kérdés, hogy mennyire látják meg a feladatokat és mennyire győzik le a feltornyosuló nehézségeket? Annyi bizonyos, hogy nem várt rájuk a társadalomtörténeti tanulmányoknak olyan nagy száma, mint szerencsésebb német kortársaikra s így a hiányokból származó történeti tájékozatlanság nem róható fel súlyos hibájukul. Pukánszkyné Kádár .Jolán németnyelvű munkája a magyarországi német színészetről, már címében is a legnagyobb igényű.4

Alapgondolata körülbelül ezekban foglalható össze : A németnyelvű hazai színészet egy, a magyarnál akkor fejlettebb műveltség képviselője volt nálunk és nemcsak szórakoztatta a német polgárságot, hanem emellett kultúrmissziót is töltött be. Nyomain indult el az első magyar 1 Bab, J. : Der Mensch auf der Bühne. Eine Dramaturgie für Schauspieler. Berlin, 1910. I. k. 39. 1. Szerinte a pátosz a költő lírai exaltációjának érzékeltetése, amellyel a természetfölöttit is ki lehet fejezni s amely egy nagy színésznél sem hiányozhatik, még naturalistánál sem. 2 Bab,. J. : Das Theater im Lichte der Soziologie. Leipzig, 1931. A közönségről 113. skk. 1. 3 L. J. Bunzel előszavát Bab idézett művéhez, IX. 1. 4 Geschichte des deutschen Theaters in Ungarn. I. Band. Von den Anfängen bis 1812. (Schriften der Deutschen Akademie.) Verlag v. Ernst Reinhardt in München. 1933. 8°, 175 1.