Századok – 1934

Értekezések - M. CSÁSZÁR EDIT: Újabb színésztörténeti irodalmunk 201

ÚJABB SZÍNÉSZETTÖRTÉNETI IBO DALMŰNK. 203 előadást 1802-ben. (109. 1.) Érdekes a francia megszállás korából közölt színlap és az akkori színi viszonyok jellemzése. (120—21. 1.) Ez a négy, célkitűzésében és témájának zárt voltában oly rokon feldolgozás erényeiben és hibáiban is sok rokonvonást mutat, bár némelyikben az előbbiek, másokban az utóbbiak vannak túlsúlyban. Mindegyikre jellemző, hogy lehetőleg tökéletes adatközlő munkát akar végezni, hogy objektivitásra és megbízhatóságra törekszik, de valamennyi eszünkbe juttatja Gregor mondását (amelyet ő az osztrák színészettörténelemre vonatkoztat) : „Sie hielt sich . . . bei den einzelnen Daten und Tatsachen auf. . . . Nun gewann der Polizeiakt, der Zensurstrich, der Theaterzettel, das Geständniss der Garderobiere eine so alles überragende Wichtigkeit, dass daneben die Geschichte langsam, aber unaufhaltsam verblich."1 Az adatszerűség nélkülözhetetlen, adatok nélkül nincs történetírás. Ha azonban az egyik író nem sorolja fel egy társulat egész műsorát a feldolgozásban (Kardos, 29. 1.), hanem itt rövid jellemzését adva, helyet szorít annak a függelékben, a másik nem ragaszkodik annyira a forrásaihoz, hogy magyarnyelvű értekezése nem egyszer német okmánypublikációnak látszik a sok idézet miatt (Lám), az még nem lenne a tudományosság kárára, de megkönnyítené az olvasó dolgát. Eleveníti és a laikus számára is élvezetessé teszi az efféle olvasmányt, ha a színpad életét jelentő hatalmas organizmusból egyes nagyobb alakokat kiemel a szerző s örökérvényű tehetségük jellemzésével közelebb hozza őket az idegenszerű múltból — mint azt Vatter Raimunddal tette. Érdeklődést kelt az egykorú színpad leírása. Ha nem is maradt fenn színpadi kép, amit reprodukálni lehetne, a tervező mester művészetét és a kor általános szcenikai kultúráját ismertetve, mintegy meg kell jeleníteni az olvasó előtt a régi színpadokat, mert a nélkül a drámák és a színészi alkotások a megérthetet lenség ködébe vesznek el. Benyovszky Károlynak Pozsony magyar színészetéről írt, elsősorban szintén üzemi kérdéseket tárgyaló munkája2

különösen becses szakirodalmunk számára ; nemcsak azért, mert jó könyv, hanem, mert arra vall, hogy az elszakított területek magyarsága tudatosan tartja a kultúrkapcsolatokat az anyaországgal. B. feladata nem volt könnyű : nem egységes fejlődést kell ugyanis tárgyalnia, hanem a németajkú Pozsonyban esetenként felbukkanó magyar társulatokat alkalomról-alkalomra újra vizsgálat alá vennie, ami lehetetlenné teszi számára, hogy egyes korok játékstílusát alaposabban megismerhesse. A pozsonyi városi levéltár okiratai, az egykorú újságok ós a magyar színészettörténeti irodalom alapos tanulmányozása nyomán vázolja a pozsonyi magyar társulatok életét. Mondanivalóit nem teheti egységessé s talán ez az oka, hogy itt-ott a városra kevéssé jellemző vonatkozások jutnak előtérbe, például a Schodelnéról 1 Gregor, J. : Das Theater in der Wiener Josefstadt. Wien, 1924. 10. 1". 2 A pozsonyi magyar színészet története 1867-ig. Kiadja Steiner Zsigmond könyvkereskedése. Bratislava-Pozsony, 1928. 8°, 287 1.