Századok – 1934
Tárca - Heilig Konrád: Extra Hungariam non est vita 124
Tárca. Extra Hungáriám non est vita. Aligha van még egy mondás Magyarországról, mely a külföldön olyan közismert lenne, mint a versecske : Extra Hungáriám non est vita ; Si est vita, non est ita. Számtalan modern latin szólásgyüjteményben megtaláljuk ezt a verset.1 Tóth Béla visszavezeti a gondolatot — ha nem is ugyanebben a formában — az 1781. évig ; szerinte ekkor jelenik meg először, a pedagógus Losonczi István (1709—1780) Hármas kis tükrében.2 E könyv 1773-ban jelent meg s számos új kiadást ért meg egészen a Bach-korszakig, amikor mint iskolakönyvet használaton kívül helyezték.3 A szólást magát egyesek már a „magyar glóbusz" patriotizmusának szimbólumaként tüntették fel.4 Hogy ez a nézet nem teljesen helytálló, arra már Tóth maga rámutatott. Ő utalt arra, hogy egy württembergi író, Karl Julius Weber (1767—1832) Demokritosában Lipcsére alkalmazza a mondást : Extra Lipsiam non est vita, Si est Vita, non est ita.5 Aki néhány szemesztert töltött Göttingában, bizonyára ismeri az ottani városháza feliratát : Extra Gottingam non est vita, Si est vita, non est ita. A göttingai városházát a XIV. században építette Brun mester s a XIX. század nyolcvanas éveiben festette ki Hermann Schaper. A felirat az utóbbitól származik, de aligha csalódunk, ha föltesszük, hogy ő viszont egy helyi tradícióra támaszkodott, mely valószínűleg abból az időből származik, amikor Göttinga egyetemi város lett (1734—1737). Már maga az a tény, hogy a mondás két neves német egyetemmel kapcsolatban kimutatható, valószínűsíti a feltevést, hogy a vers tulaj donképen diákmondás, melynek eredete esetleg visszanyúlik mélyen a középkorba. Vizsgáljuk meg a második verssor felépítését ; találunk benne egy belső rímet : vita — ita s nyolc 1 Pl. Herold, L.: Lateinischer Wort- und Gedankenschatz. Hannover, 1887. 88. 2 Szájrul szájra. 2. kiad. Budapest, 1901. 70. 3 Magyar irodalmi lexikon. Budapest, 1926. 528. 4 így a régi Bécsért rajongó Emil Löbl „Das verlorene Paradies" с. könyvében. Bécs, 1924. 198. 6 id. mű 71.
