Századok – 1933

Történeti irodalom - Neumann Hans–Müller Günther: Höfische Kultur. Ism.: Váczy Péter és Halász Gábor 89

93 történeti irodalom. egyetértésben N.-nal, — aki az 1200 körüli lovagi kultúrát önállóan, idegen befolyástól mentesen németnek akarja megtenni s ezért felveszi és túlértékeli a Haufok kultúrkörét, szemethunyva a francia gótika, troubadourköltészet, a párisi egyetem irányító tekintélye felett, — a német barokk gócpontjául, formáló mintájául a Habsburgok udvarát jelöli ki. Kétségtelen, hogy eljárása a történelem tényeivel megalapozottabb N. fikciójánál, a már önállósultabb kultúrák helyi színezésében része volt a bécsi udvarnak is, akárcsak a franciának vagy a pápai uralomnak a maguk területén ; bizonyos az is, hogy a Habsburgoknak a német-osztrák nyelvterületen érvényesült, itt inkább csak tételként felállított, mint kifejtett szellemi szupremáciája gazdag és meglepő eredményeket fog még hozni a tudományos vizsgálat számára. De a hatások nemzetközi szövedékét, az ideált sóvárgó kor idegen minták iránti tiszteletét, a francia kultúra presztízsét, az olasz humanista műveltség és concettis irodalmi ízlés átplántálását, a spanyol udvari és vallási hagyományok újrakivirágzását a Habsburg-dinasztia szellemében éppolyan meddő lenne tagadni, mint a középkor lelkiségének francia gyökereit. M. két dátummal véli elintézhetőnek a francia befolyást. Racine klasszikus drámái 1667-től kezdve születnek meg, Versailles 1682-ben lesz XIV. Lajos rezidenciája ; a német barokk korszaka pedig az 1640— 1680-s évek. Elfeledkezik azonban, hogy a klasszicizmus programmja nem a racinei drámákban, hanem a század első felének elméleti vitáiban (gondoljunk csak a Cid körüli harcokra) alakult ki és vált egyetemes hatásúvá, a barokk mesterkéltség ugyancsak a század elején a gongorizmus és marinizmus francia népszerűsítőiben, Balzac és Voitureben találta meg első európai vezéreit, a francia államgondolat s dinasztikus elv már Richelieuvel elkezdette hódító körútját és a napkirály udvarának szellemi, anyagi pompája már Versailles előtt megszállotta a külföld képzeletét. Az erőszakos egyszerűsítés mindkettőjüknél egy, az új német tudományos irányzatban egyre nyilvánvalóbb jelenségre utal. A háború után a németség katasztrófájával és öneszmélésével kapcsolatban a szellemtudományokban is befelé fordulás, belső energiák kitermelése, mondhatnók belterjes gazdálkodás kezdődött. Az addig legserényebben befogadó, ezernyi idegen elemet lelkiismeretesen feldolgozó német kutatás most a háborúelőtti francia izoláltsághoz hasonlóan merült el kultúrális múltjának problémáiban, önálló módszert, jellegzetes eredményeket, a nemzeti öncélúság igazolását keresve. Az alapjában természetes célkitűzés azután német szenvedélyességgel túlhajtódott és csakhamar tudománytalan apriorizmushoz és bizonyos fajtájú imperializmushoz vezetett. Aki a német szellemtörténet boszorkánykonyhájába kissé figyelmesebben betekint, a látszatra oly kaotikus irányzódások mélyén néhány, unalomig ismétlődő alaphangot, egy-két uralkodó képzet körül csodálatosan rendeződő elveket fog találni. Nem-