Századok – 1933

Történeti irodalom - Rostowzew M.: Skythien und der Bosporus. I. Ism.: Horváth Tibor 85

86 történeti irodalom. A kérdés annál inkább érdekelhet bennünket, mert hiszen a magyarság honfoglalása, illetőleg további berendezkedése, teljesen hasonló jelenség ; nem esetlegesen adódó körülmények összejátszásának eredménye, hanem a történelem során szerepet játszott, többé-kevésbé állandó tényezők egymásra hatásának analogikus megismétlődése. E tényezők között a szkitaság itteni megjelenésétől (a Kr. е. VII. század végétől) kezdve egészen a magyarok honfoglalásáig a hasonló, meg-megújuló jelenségek legfőbb tényezői a Nagy Magyar Alföld földrajzi helyzete és gazdaságföldrajzi viszonyai voltak. Ez idő alatt — és talán azóta is — a magyar föld történetének egyik alapvonását a nyugati és keleti elemek kettőssége, egymáshoz való igazodásuk, vagy egymással való harcuk adja meg (szkita-kelta, szarmatarómai, hún-germán, avar-szláv-germán, magyar-germán-szláv). A szkitaság magyarországi szereplése hozzávetőlegesen három évszázadra terjed. (VII. század végétől kb. 300 Kr. e.) Nagyobb összefüggő népszigetet két helyen, a Nagy-Alföld északi felében és az erdélyi medencében alkotott. Az erdélyi szkitaságra Herodo- , tosnál találunk utalást. A középmagyarországi szkitaság életének történeti ténye kizárólag archeológiai forrásanyaggal mutatható ki. Ez a forrásanyag, melynek ,,Bestand"-ja e mű 494— 529. lapján található, egyúttal az említett kettősség egyes részleteire is világosságot derít. R. művén előnyösen látszik meg, hogy már egy korábbi, első kiadásra is (orosz nyelvű : Skifija i Bospor, Petrograd, 1925) tekinthet vissza. Lényeges újítása, hogy tekintetbe veszi a nyugati 1 határterületeket is (Bulgária, Románia, Magyarország, Szilézia) és a mi szempontunkból nem érdektelen, hogy a magyar földnek idevágó emlékeit az akkori világ viszonylataiban mutatja be. Az alábbiakban azt fogjuk vizsgálni, hogy 1. mi R. könyvének a törzsökös része, amelyhez a magyarországi rész is tartozik ; 2. milyen módon nyújtja és dolgozza fel a magyarországi anyagot, illetőleg, hogy minő történeti adatokat nyerhetünk ebből a magyar föld őstörténetéhez. A művet R. két kötetre tervezte. A most megjelent első kötetben az írásos (1—139. 1.) és archeológiai (145—610. 1.) források kritikai áttekintését adja, a második kötetre pedig az ókori Déloroszország kultúrtörténetének megírását tervezi. A mű első felében behatóan foglalkozik az irodalmi forrásokkal és helyüket forrásérték szempontjából jelöli ki. Érdekes, hogy a régészeti forrásanyagnak aránytalanul nagyobb helyet szentel, arra mutat, hogy ennek értéke az irodalmi forrásokéval legalább is egyenlő. Félreértés elkerülése végett a könyv címéhez meg kell jegyeznünk, hogy Bosporuson nem a trák Bosporust, hanem az úgynevezett kimmériai Bosporust, azaz a Maeotis tavat délről határoló földrészeket, a Krim keleti és a Taman félsziget nyugati részeit kell érteni. E terület centruma Pantikapaion, a mai Keres, az ókori Déloroszország gazdasági és szellemi életének egyik leg-