Századok – 1933

Pótfüzet - BAKÁCS ISTVÁN: A sómonopólium története Magyarországon III. Károly korában 611

[157] A SÓ MONOPÓLIUM MAGYARORSZÁGON. 615 pedig mindig alkudni próbálnak s a kért összegnek sokszor csak felét utalják ki, azt is késlekedve. így azután sohasem állott megfelelő pénzösszeg a tisztviselők rendelkezésére s a kamara kénytelen megengedni, hogy az uradalmi és tisztviselő arrhákból befolyó jövedelmekhez nyúljanak,1 pedig ezeket, főként az utóbbit, elkülönítve tartoztak kezelni.2 A legkisebb feleslegesnek látszó kiadás ellen fellépnek Bécsben3

s azt hiszik, hogy az aknáknál akkor fognak eredményesen gazdálkodni, ha ott minél kevesebb pénzt költenek. Az állandó (tisztviselői) kiadásokon kívül az aknáknál a pénz a só kibányászására és elszállítására kellett. A kamara érdeke lett volna, hogy a bányászat és szállítás minél fokozottabban történjék, tehát végeredményképen ilyen célra a pénzkiadást nem lett volna szabad sajnálnia. Amikor Bécsben Baumgartner és Neffzer praefektusi működését összehasonlítják, Baumgartner érdemének tekintik, hogy néki 1712—16 között évenkint átlag csak 28.703 forintra volt szüksége, míg Neffzernek a következő öt esztendőben évi 32.000 forintra.4 Érdekes volna megállapítani hosszabb időn keresztül a sóbányászatra fordított összegeket, azonban a számadások nem állanak rendelkezésünkre. Az udvari könyvelőség levéltára az idők folyamán megsemmisült a gazdaságtörténelem mérhetetlen veszteségére. Csak az itt-ott, perekben, jelentések szövegében felbukkanó adatokat használhatjuk fel, de összefoglaló számadásaink nincsenek. A modern gazdaságtörténet azt a felfogást hangoztatja, hogy a bányaüzemek bizonyos állandóságot, egyenletes biztosságot igényelnek, amelyet csupán az államhatalom tud megadni s ebben áll az állami bányaüzemek működése.5 A sóbányaüzemekre ugyanezt állapíthatjuk meg. Ha a Bancalität rövidlátó takarékossági politikája a kamara kezét nem kötötte volna meg, csakugyan azt mondhatnók, hogy a magyar sóbányüzemek működését egyenletesen biztosították s ezáltal az ország sószükségletét mindenkor fedezni tudták. 1 A pénzkérő iratok felsorolása lehetetlen. A pénzhiány régebben is megvolt, hiszen HKA. Anh. 24 Bd. 1704. szept. 21-i irat szerint a fuvardíjat a lerakóhelyen levő sóval egyenlítették ki. 2 HKA. Hung. 14.84?. cs. 1718. nov. 8. 3 HKA. Hung. 14.861. cs. 1720. dec. 30. Neffzer tutajfa és fuvardíj fejében 187 frtot fizetett ki a jobbágyoknak. Edlbeck feljelentésére, hogy ezt robotmunkaként kellett volna behajtani, a pénzt Nefzerrel visszafizettetik. 4 HKA. Hung. 14.846. cs. 1719. ápr. 4. 6 Sombart : i. m. II. k. 177. 1.