Századok – 1933
Pótfüzet - BOTÁR IMRE: Forgách Ferenc emlékiratainak kritikája 529
[55] FORGÁCH FERENC EMLÉKIRATAINAK KRITIKÁJA. 531 Báthory szolgálatába Lengyelországban és legbizalmasabb embere, tanácsadója lett. Forgách a két vezérférfi kibékülését már nem érte meg. Akkor halt meg, amikor Békés 1577 januárban elindult Lengyelországba Báthoryhoz. Ezért műve a Báthory-párt előbbi hangulatát, a Békes-elleni izzó gyűlöletet őrizte meg s az engesztelhetetlenség, a lekicsinylés hangján szól Békésről. Forgách jól ismerte Báthory külpolitikai terveit is s azok megvalósításában tevékeny részt vett : mint kancellár, mint külföldi követ s mint — író. Lengyelországban a Jagellók kihaltával a királyválasztáson a Habsburg-párttal szemben Valois Henrik, francia királyfi győzött. Báthory szövetkezni akart Henrikkel, hogy mindketten nagyobb erővel léphessenek fel Miksa törekvéseivel szemben. A diplomáciai küldetést Forgách vállalta 1573 végén s 1574 elején meg is érkezett Krakóba. Azonban a tervezett szövetséget nem hozhatta létre, mert, mint írja, az országot felfordult állapotban találta : „A lengyelek úgy vadnak most is, mint az ebek : ki németpárt s ki francuspárt most is . . " 1 Pedig Báthory Forgách által nagyszerű eszmét vetett fel Krakóban, a velencei követ jelentése szerint.2 Lengyel- és Franciaországgal törökellenes szövetséget akart létesíteni s e célból javasolta, hogy a lengyelek béküljenek ki az orosz cárral. De Henrik, Forgách már idézett levele szerint, „igen ifjú legény" volt e nagyszabású tervhez ; inkább a lengyel szenátusra hallgatott : „az törökkel ez a király az frigyet meg nem bontja, hanem Moszkvára vagyon nagyon igyekezeti, kire az lengyelek is inkább propendeálnak." Henrik pár hónapi uralma után az új királyválasztási harc elején Báthory jelöltsége azonnal szóbajött Miksáé és másoké mellett. Forgách természetesen Báthory jelöltsége mellett dolgozott-3 A magyarországi szomorú eredményű uralkodásukkal agitáltak a Báthory és Piast-párti lengyelek a Habsburgok ellen. Ez tűnik ki a fennmaradt lengyel röpiratokból.4 „Mint igázta lc az osztrák ház a magyar nemességet? Honfit hivatalokra nem alkalmaznak, mindenütt német és német van s ha valaki a szabadság mellett szót emel, tömlöcbe vetik. Az osztrák ház irtózatos adóztatással sújtja országait. Elmondhatnák majd a lengyelek is : szabadok vol-1 B. Szabó L. Forgách élete (Magy. Tört. Életrajzok) 220. 1. 2 Szádeczky L. : Báthory István lengyel királlyá választása. Budapest, 1887. 158. 1. 3 Kitűnik ez Dudith leveléből, Szádeczky i. m. 178. 1. 1 Szádeczky i. m. 146. 1.