Századok – 1933

Pótfüzet - TÓTH ZOLTÁN: A „gladius divinitus ordinatus” 481

-£17] A „GLADIUS DIVINITUS ORDINATUS", 513 a kétségkívül III. Ottó idejében szerzett himnusz, hic et nunc éppen nem jelenti a kódexek azonoskorú voltát. Az egyházi s mindenekelőtt tárgyi tartalom mellett egyedül az írás az, mi támpontokat nyújthat, de mint ezt — korhatározásai első pillantásra pongyolának látszó latitudóival — a legtöbb esetben maga Eichmann is így érzi, csak nagyobb időközökre vonatkozólag. íme, az általa, a himnusz miatt, X. századra datált wolfenbütteli kéziratot, az ottani írástípusok, a speciális helyi alakulás kétségkívül alaposabb ismerője, Heinemann, kit a III. Ottó uralmára való célzás nem befolyásolt, világosan a XI. századba teszi.1 Egyedül a montecassinoi 451-es kézirat az, melyre nézve szemtanutói eredő, Eichmannétól eltérő, keltezési kísérletet az általam ismert irodalomból felhozni nem tudok. De a másik kettő elestével s a passaui kézirat rendkívül sokatmondó elvi tanúságával egybevetve, egyedül a betűtípusok alapján — hiszen a himnusz mellett csakis ezekről lehet szó —, alighanem bajosan fog akadni hozzáértő, ki ezt az egyetlen s ugyancsak ujabb kritikára szoruló kódexet ítéletre jogosultnak tekintené. Eredmény : a német formula X. századbeli eredetét semmiféle helytálló érv sem támogatja, a kritika nemcsak hogy nem ismer olyan tünetet, ami a Waitz—Eichmannkeltezés fenntartását szükségszerűen megkívánná, de a szövegmegőrző kódexek zömének már a külseje is valamivel későbbi időkre vall. S ezen a fokon egyszerre megelevenülnek azok az összefüggések, melyekre dolgozatomban részletesen reámutattam. A német szertartás éppen úgy mint előbb az angol, diadalmasan járja be Európa országait. Teljes vagy részleges átvétele a legtöbb helytt megfigyelhető. De csak a XII. századtól. A császárordókon is csak ebben, az impérium hatalmi igényeire már közepesen kedvező korszakban jelentkezik a reflexe. A fejedelmi kardövezés, a formula eredeti lényege, a Karolingok korában eléggé gyakori (eredetileg tisztán világi természetű) jelenség, de a X. századtól körülbelül a szent lándzsa feltűnésétől kezdve, mint ezt W. Erben (egy előbbi jegyzetünkben már említett) beható kutatásai meglepő világossággal kimutatták, teljesen kimegy a divatból, hogy a XI. század végén (most már szigorúan egyházi kézben) ismét felújuljon s ettől fogva uralkodjék — hozzátehetjük — a német formula virágzásával párhuzamosan. Az első fecske pedig éppen IV. Henrik 1065-i, már említett, 1 Die Handschriften der Bibi. zu Wolfenbüttel 375—6. 1. Idézi Diemand : Das Zeremoniell der Kaiserkrönungen. 146. 1. Századok. 1933. (Pótfüzet.) 33