Századok – 1933

Pótfüzet - TÓTH ZOLTÁN: A „gladius divinitus ordinatus” 481

[15] A „GLADIüS DIVINITUS OB DINATUS 495 külön vizsgálattal kell utánajárnunk. A jelen esetben éppen ezért nem ellenérv, hogy a lándzsaküldésről csak egy 1159 után összerótt kompiláció emlékezik meg, sőt az elfogadhatást illetően kedvezőbb helyzetben vagyunk, mintha az adat a XI. századbeli részletekkel is dicsekvő A.-példányból származnék. A XI. században tudákoskodó toldást lehetne gyanítanunk, mert ekkor a német lándzsa még valóságos uralmi jelvény. A XII. században ellenben puszta kegytárgy ; az interpolátor tehát nem támaszkodhatott a saját kora tudatára, mely a szent lándzsában ereklyét, a lándzsajelvényben általában pedig már csak provinciális invesztitúra-eszközt látott. Sőt a korábbi átírásra sem, hiszen az A.-kódex a magyar lándzsát nem említi. Kétségkívül Adémár előttünk ismeretlen eredeti szövege volt előtte, egy, a lándzsát illető egykorú tudósítással. Tekintve most már az akkori európai helyzetet s összevetve a szász és magyar dinasztiának Quedlinburg után kialakult viszonyát a fentemlített Adémar-részlettel, a következő két tételt kell feltétlenül elfogadnunk : 1. Szent István nem lehetett a császár ellenére királlyá, s hamis úton járnak, kik a Szentszékhez fordulás aktusában a császári udvarnak mintegy megkerülését óhajtják látni. 2. A császár a magyar uralkodót lándzsaküldés alakjában ismerte el.1 Nem tudott-e vájjon az utóbbiról valamit a két emberöltővel későbbi, de mindenesetre még 1083 előtti,2 tehát a lándzsajelvényt még értékelni képes korban élt legendaíró? Könnyebb eligazodás kedvéért nem árt, ha a néhány idevágó sorát, bármennyire közismert is, szórói-szóra idézem , ,,Benedictionis apostolice literis allatis, presulibus cum clero: 1 Adémar C. kézirata nb. még kétségkívül Gézáról beszél, ki Szent István első vértanú ünnepén kereszteltetvén István nevet nyert, Szent István pedig a nevét már atyjától vette. A névadás okán tehát nem kellene a passaui térítők egyházának védőszentjére gondolnunk s a keresztnevet a dátum hozta volna magával. A szöveg mindenesetre kusza, Primwartot összezavarja Querfurti Brunoval (v. ö. Pauler : A magyar nemzet története Szent Istvánig. 148. jegyzet a 189—190. 1.-n). A lándzsát pedig átírja XII. századbeli külsőre. Regnum ei liberrime habere permisit, dans ei licentiam ferre lanceam sacram (?) ubique, sicut ipsi imperátori mos est et reliquias ex clavis Domini et lancea S. Mauritii ei concessit im propria lancea. Chavanon i. m. 153. 1. V. ö. Hofmeister : Die heilige Lanze ein Abzeichen des alten Reichs 71—2. 1. Ez kétségkívül már a mai, Bécsben őrzött, lándzsa képe, az Üdvözítő, IV. Henrik császársága idején, tehát 1084 után, beleillesztett szögreliquiájával. 2 V. ö. Varjú Elemér : Legendae Sancti Regis Stephani. 84—89. 1.