Századok – 1933
Pótfüzet - TÓTH ZOLTÁN: A „gladius divinitus ordinatus” 481
-£17] A „GLADIUS DIVINITUS ORDINATUS", 489 a szertartást. A később fogalmazott ordókban pedig, melyek kizárólagos egyházi diktandóra készültek (ilyenek az összes kései császárordók), a korona ismét a felkenés tőszomszédságába nyomult s feltétele az aktus lényegét tulaj donképen be is fejezte. A világi eredetű jelvények már inkább csak reminiszcenciák minőségében sorakoztak fel a szigorúan egyházi felkenés és koronázás után. Erre az időre nézve csakugyan már a német formuláról is állítható, hogy a két utóbbi tette a lényegét ; ez az a fokozat, mikorra a tényállás, az egyház diadala, előtt a szóhasználat is meghajolt. A kései középkortól, mint az egyház mindig, a köznyelv is koronázásnak hívta az egész ünnepies eljárást. Ám, ha az egyházi elem felülkerekedése hosszú fejlődés eredménye volt is, s a formulákon belül különböző időkben más és más volt a viszonylagos szerepe, csak a kezdet kezdetére nézve lehet feltenni, hogy megelégedett volna valaminő, a világi hatalomátadástól elkülönített s annak egyúttal teljesen alárendelt közreműködéssel. Erre a X. századtól nincsen példa, egészen félreérthetetlen a koraibb időkből is ritkán. Egyetlen kivétel volna a szent lándzsa uralmi korszaka, fenn kell tehát tartanom, hogy az elégséges okság elvének szellemében jártam el, mikor ezeket az évtizedeket a tényállást minden tekintetben fedni hivatott Egbert-formulával társítottam. Az egyház szerepe a királyavatásban, az uralom áthárításában, az erőviszonyok alakulása szerint különböző időkben más és más méretű. Pippin hatalmát nem az egyháznak köszönhette, de idoneitása elismerését igen. Az egvház leszámolt a reális viszonyokkal, s tekintélyével fémjelezte azokat. Nagy Károly már örökölte a trónt, Róma a császári koronával a címet adta meg a valóságban viselt hatalomhoz. Nem állítható azonban, hogy ezzel az alakulással ízig-vérig meg volt elégedve. Kegyes Lajos uralombalépéséhez az egyháznak tulaj donképen annyi köze volt, hogy az ünnepélyes aktus az aacheni dómban folyt le, de az új császár Nagy Károly rendeletére maga teszi fejére a koronát, és pedig puszta elismeréseül annak, hogy atyja ez alkalommal elmondott intelmeit megszívlelte volt. ,,Ob recordationem omnium praeceptorum."1 Róma azonban résen állott s a pápa utóbb Lajost még egyszer megkoronázta. Nem kétséges, hogy ez a lépés nem volt hatalomkreáló, de az egyház megindult vele azon az úton, mely a szigorúan egyházi hatalomátadó rendszer felé vezetett. A IX. század a frank birodalom 1 Theganus ; Vita Hludowici imperatoris. MG. SS. II. 591. 1.
