Századok – 1933

Szemle - Miskolczy István: Válasz Erdélyi László „Észrevételeire” 480

480 SZEMLE. a későbbi III. Ágosttal szemben. Feladata az lett volna, hogy a portát jelöltjének elismerésére bírja. A porta azonban mindaddig, míg a királykérdést maguk a lengyelek nem tisztázták, nem akart állást foglalni, amikor pedig Stadnicki is III. Ágosthoz pártolt át, addigi politikáját mintegy igazoltnak látva, még inkább kitartott semlegessége mellett. A dolgozat egyben adalék az újabban sokat emlegetett magyar renegát, Ibrahim müteferrika, az első török nyomda felállítója életéhez is ; egy latirmyelvű levelét, melyet a lengyel rezidenshez intézett, S. — a levél őrhelyének megjelölése nélkül, (magánértesítése szerint : Staatsarchiv, Dresden, loc. 3553. vol. II.) — facsimüében közli. Fekete Lajos. Borghetti, Giuseppe: L'ambasciatrice (Ii Cavour. Prof. Maglione editore. Milano, 1930. 4° 191. + XXV. 1. Nem módszeres történeti munka, hanem E. Ludwig modorában regényes élénkséggel megírt könyv. A cím szerint Cavour unokahúga, Nicchia volna a mű főhőse, a valóságban azonban Cavour áll a központban és Nicchia szerepe csak epizódjellegű. Cavourt azonban nagyon jól megismerhetjük ebből a regényes rajzból, mert B. érdekfeszítően festi egész lelki fejlődését. Látjuk, miként alakul át a fegyelmet nem tűrő, szélsőséges liberális eszmékért lelkesülő ifjú Párizsban komoly politikussá, kinek állandó célja Ausztria izolálása és a szövetség létrehozása Napoleon és Piémont, között. Közvetítőül felhasználja Nicchiát, Castiglione grófnét. Mesteri kézzel festi B. az eszes, hazafias és szép nő küzdelmét az ellenséges császárnéval és az ingadozó jellemű Napoleonnal. Nem kevésbbé érdekes Cavour hullámzó lelki indulatainak rajza, a francia és osztrák udvar leírása. Általában a történeti események leírásával kevés újat nyújt a munka, de annál jobban megragad bennünket a személyek, helyzetek ós a forrongó olasz társadalom rajza. Miskolczy István. Válasz Erdélyi László „Észrevételeire." Elveimmel ellenkezik, hogy elhangzott bírálatokkal vitába bocsátkozzam, mivel azonban Erdélyi részéről már értek támadások, kénytelen vagyok néhány megjegyzést tenni észrevételeire. Aki hasonló kérdéssel foglalkozott, tapasztalnia kellett, hogy intézmények átvételére ritka esetben talál az ember megdönthetetlen bizonyítékokat. Éppen ezért már a bevezetésben kifejeztem, hogy nem tartom magam fellebbezhetetlen fórumnak. Tanulmányomban többször hangsúlyozom, hogy egyes intézményeknél csak a gondolat az átvétel, a fejlődés a magyar viszonyoknak megfelelően ment végbe, másutt viszont a nápolyi viszonyok csak lökést adtak a csirájában meglévő magyar intézmény fejlődésének. Amiket Erdélyi 1—6. pontjaiban felsorol, azokról sohasem állítottam, hogy Anjou-királyaink nálunk megvalósították volna, az aranyforintot firenzei származásúnak mondom, a 7-ik pontban pedig ugyanazon a véleményen vagyok, mint Erdélyi. Az „idevetődő" néhány nápolyit nem lehet lebecsülni. A Drugetek Nápolyban zászlósurak és az udvarnál előkelő szerepet visznek. Károly Róbert és Nagy Lajos is értékelték működésüket és három Druget viselte uralkodásuk alatt a nádori méltóságot. Ez nem véletlen dolga, hanem — miként tanulmányomban kifejtettem — a király a féktelen oligarchák leverése után felhasználta őket, mint Demeter mester munkatársait, reformjai keresztülvitelében. Magyar származású nádor esetleg kerékkötő lett volna. Csak ennyit kívántam válaszolni, teljes egészükben fenntartva fejtegetéseimet, míg azokat komoly érvekkel nem sikerül megdönteni. Miskolczy István. Kiadásért felelős : Dr. Domanovszky Sándor. ItMI MJIIIIIHl I folyóiratok]