Századok – 1933

Történeti irodalom - Galla Ferenc: A clunyi reform hatása Magyarországon. Ism.: Deér József 437

440 TÖRTÉNETI IRODALOM. invenit, mundoque misericorditer trubuit ? (id. h. 552). A továbbiakban pedig egyenesen kétségbevonja a világi hatalom isteni eredetének tézisét : quis nesoiat reges et duces ab iis habuisse princípium, qui deum ignorantes superbia, rapinis, perfidia, homicidiis, postremo universis pene sceleribus mundi principe, diabolo videlicet agitante super pares, scilicet homines dominari caeca cupidine et intollerabili presumtione affectaverunt. Midőn G. ezeket a tényeket kétségbevonja, rehabilitálni akarja VII. Gergelyt oly vádak alól, melyekkel szemben ő igazán nem szorul védelemre. Aki az egyházi hatalom felsőbbségét vallotta a világival szemben, annak szükségképen ehez a felfogáshoz kellett eljutnia. VII. Gergely nem elégedhetett meg egyszerűen az egyház felszabadításának következményével, mégpedig azért nem, mert az adott erőviszonyok között azt békés úton elérni semmiképen sem lehetett. Ezért nagyot téved akkor is, midőn éles határvonalat akar húzni az invesztitúra-kérdés a világhatalom igénylése között. Mióta a germán törzsek sokfélesége fölé Nagy Károly birodalmat emelt, ennek a birodalomnak mindenkori problémája a partikularizmus leküzdése volt. Az Ottók és a száliak, köztük különösen III. Henrik az egységet az egyház hathatós támogatásával iparkodtak biztosítani. Ennek a törekvésnek következménye volt a főpapság bekapcsolódása az államkormányzásba és az úgynevezett Reichskirchengut kialakulása. Minthogy az egyes főpapi székek tulajdonosai beiktatásuk után nyomban hatalmas politikai befolyáshoz és nagykiterjedésű birtokok katonai és gazdasági erőforrásaihoz jutottak, a királyok számára egyáltalán nem lehetett közömbös az, hogy ki nyeri el azokat a stallumokat, melyeknek hatalmi hátterét a központi hatalom támogatására éppen ők teremtették meg. Görcsös ragaszkodásukat a Ring und Stab invesztitúrához és az adománybirtokkal együttjáró hűbéreskühöz így a birodalom belső szerkezete indokolja. Ha tehát valaki, mint VII. Gergely meg akarta szabadítani az egyházat a világi hatalom gyámkodó befolyásától, azzal a birodalom fennálló rendjét támadta meg. Ha pedig valaki, mint IV. Henrik szívén viselte a birodalom eszméjét és méltóságát, úgy szükségképen szembe kellett fordulnia azzal a pápával, aki lemondást követelt tőle az invesztitúráról és a főpapi székek betöltését mindenáron magának követelte. Az elméleti megnyilatkozásoknál is jobban mutatja VII. Gergely világhatalmi ambícióit politikája, főleg pedig annak Canossát követő korszaka. A pápa mindenképen fölébe akar kerülni már nem is IV. Henriknek, hanem a birodalomnak, hűbéresévé akarja azt tenni, éppen ezért nem áll sem Henrik, sem pedig az ellenkirály pártjára, hanem mint döntőbíró kíván közöttük igazságot tenni. Az invesztitura-harc tehát igenis a világhatalomért folyó küzdelem volt, az egyházi és világi hatalomnak mindkét részről érthető indokolású összecsapása. Ezt nem látja G. és ezért tekinti az egész Henrikpárti németországi és lombardiai klérust úgy, mintha azok oly mai egyházi személyek volnának, akik egyszerre csak szembeszállanak a pápai obediencia végleg begyökerezett elvével. Elfelejti azonban, hogy ennek az elvnek először és érdemlegesen hosszú idő után csak VII. Gergely és közvetlen elődei iparkodtak érvényt szerezni. Gergely reformjának elméleti alapjai a patrisztikában és a kánonjogban kétségkívül adva voltak, mégis ellenfelei mögött az egész közvetlen mult tanúsága sorakozott, azé a korszaké, mely Nagy Károly óta ténylegesen nem az egyházi és világi hatalom feladatainak elkülönítése, hanem bonyolódott együttműködése jegyében fejlődött és a